Becsült olvasási idő: 0 perc
Korán végezhetnek a tavaszi vetéssel

A korai tavasz miatt minden eddiginél hamarabb befejeződhetnek a tavaszi vetések, a napraforgó és a kukorica esetében ez már javarészt meg is történt – írta a Napi Gazdaság.

A lap csütörtöki számában az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján ismertették, hogy a tavaszi vetésű területek nagysága az idén 2,32 millió hektár, hétezerrel több, mint tavaly. Az általuk gyűjtött adatok szerint április közepéig a terület 46 százalékával sikerült végezniük a termelőknek.

A vetéstervek szerint a gazdák 1,247 millió hektárra szántak kukoricát, 620 ezerre napraforgót, az előbbi terület azonos a tavalyival, az utóbbi azonban 20 százalékos bővülésre utal.