Becsült olvasási idő: 1 perc
Közösségi méhészet és méhmúzeum Budapesten

Városi méhészetet hoz létre egy német alkotópáros idén nyáron Budapesten. A társadalmi és művészeti kísérlethez bárki csatlakozhat, akit érdekel a mézkészítés.

Az urbánus méhészetet a frankfurti székhelyű finger csoport két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf alakítja ki Budapest közepén. A helyet egy úgynevezett vegyes méhészcsoport gondozza majd, a munkához a helyi szakértők mellett bárki csatlakozhat. A program célja, hogy a csoport tagjai őszig elsajátítsák a méhészkedés alapjait és a képzés közben párbeszéd és együttműködés induljon el a különböző érdeklődésű, hátterű és élethelyzetű résztvevők között.

A német művészek irányításával augusztus végén a városi méhészek egy szokatlan kulturális intézményt is létrehoznak: a kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum méheknek elnevezésű „intézmény", amelynek makettszerű tereibe berepülhetnek a méhek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó kiállítást.

A finger csoport idén Frankfurtban nyitotta meg az első ilyen múzeumot, amelynek budapesti fiókját a nyári közös munka során alakítják ki. A rendhagyó tárlat négy „teremmel" és tematikus kiállításokkal fogadja majd az embereket és méheket egyaránt. Az érdeklődőket június 5-én 19 órától a Klauzál tér 14. szám alatt található Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatóban várják beszélgetésre és városiméz-kóstolásra, a művészek itt mutatják be eddigi munkájukat és budapesti terveiket.

Külföldön az ezredforduló környékén olyan nagyvárosokban jelentek meg háztetőkön a kaptárok, mint New York, Párizs, Toronto vagy London. Berlinben a Hotel Intercontinental, Bécsben pedig az operaház tetején működik városi méhészet. Az urbánus környezet miatt az így termelt mézet betonmézként emlegetik.

Ma Magyarország az egyik legjelentősebb mézexportőr az Európai Unióban, ugyanakkor a városi méhészkedésnek egyelőre nincsenek hagyományai. A vegyes méhészcsoport elindításával a művészek - mint mondják - a társadalom különböző csoportjainak egymástól való elszigetelődésére reagálnak, és az együttműködés fontosságát hangsúlyozzák. A csoportba június 20-ig a http://kozossegimez.tumblr.com/ oldalon lehet jelentkezni.