Becsült olvasási idő: 2 perc
Lengyelországban korlátozzák a vasárnapi nyitva tartást

Az új szabályozás értelmében a boltzár március elsejétől minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap kötelező lesz. Az ellenzék szerint a vállalkozók ki fogják játszani az új szabályozást.

Az ellenzék szerint a változások negatív hatással lehetnek az ország gazdasági helyzetére, csökkentik a foglalkoztatottságot, az üzletek bevételeit.

A jogszabály aláírásakor a varsói elnöki palotában jelen voltak a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás képviselői is. A lengyel államfő beszédében rámutatott: a 2016 őszén a Szolidaritás részvételével létrejött polgári kezdeményezés keretében előterjesztett törvénynek nagy a társadalmi támogatottsága, a tervezetet több mint félmillióan támogatták aláírásukkal.

Jönnek a bemutatótermek?

Az elnök bölcs megoldásnak nevezte, hogy a jogszabály a boltok jelenleg korlátlan vasárnapi nyitva tartását fokozatosan csökkenti. A márciustól érvényes, havi két vasárnapra vonatkozó boltzár után ugyanis 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lennének nyitva az üzletek, teljes vasárnapi zárva tartás pedig majd 2020 januárjától lép életbe.

A Rzeczpospolita című független jobbközép napilap hétfőn azt írta: a vállalkozók különféle módon próbálják majd kijátszani a törvényben foglaltakat, ehhez kihasználják például az internetes boltok, illetve ezek "bemutatótermeinek" engedélyezett működését.

Az államfő által aláírt törvény alól csak a karácsonyt megelőző két vasárnap, a húsvéti ünnepeket megelőző egy vasárnap, valamint január, április, június és augusztus utolsó vasárnapja képez majd kivételt.

Kisboltok: csak a tulaj árulhat

A boltzár nem vonatkozik a pályaudvarokon, repülőtereken, a vámmentes övezetekben és a benzinkutakon működő boltokra, valamint az olyan kisüzletekre, amilyenek a cukrászdák, a pékségek, a virágboltok, a patikák, az újságárusok és a dohányboltok. Nyitva tarthatnak az élelmiszert forgalmazó nagykereskedelmi raktárak is. A kisboltok vasárnap csak akkor tarthatnak nyitva, ha maga a tulajdonos áll a pult mögött. A jogszabály nem vonatkozik az internetes boltokra sem.

A törvény értelmében a tilalom megszegése ezertől 100 ezer zlotyig (75 ezer - 7,5 millió forint) terjedő bírsággal büntethető.

A Szolidaritás szakszervezet a történelmi, még az 1980-as megalakulásakor megfogalmazott követelményeire, az egyházi tanításra és több nyugat-európai megoldásra is hivatkozva a teljes vasárnapi zárva tartást szorgalmazta, átmeneti időszak nélkül, képviselői mindazonáltal azon vannak, hogy követelményeik többségét a törvény teljesíti. Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke az aláírási ünnepségen kilátásba helyezte: a szakszervezet ezentúl arra törekszik, hogy a vasárnapi munkatilalmat más társadalmi csoportokra is kiterjesszék.