Nagy változások előtt áll az élelmiszeripar, mondja Szöllősi Réka független élelmiszer-politikai elemző, az élelmiszervilág.hu szakmai blog tulajdonosa. A fenntarthatósági tanácsadással is foglalkozó szakember meggyőződése, hogy a közeljövőben forradalmi változásokra lehet számítani többek között az élelmiszerek jelölése területén. Miközben azonban egyre sokrétűbb és bonyolultabb elvárási rendszernek kell megfelelnie egy-egy terméknek, egy dolog világosan látszik: a fogyasztók egyszerűbb, könnyen érthető, értelmezhető és modern kommunikációt várnak el a cégektől. A Szöllősi Rékával folytatott beszélgetésből kiderül az is, hogy ma már az élelmiszer-ellátás egyre inkább egy bonyolult mátrixhoz hasonlítható, és az ipar jövőjét és további fejlődési lehetőségeit nagyrészt az dönti most el, hogy képes-e az EU jogalkotása megfelelő idő alatt olyan jogszabályokat alkotni, amelyek nem megakadályozzák, hanem elősegítik az érintett és kívánt fogyasztási folyamatok kibontakozását.  

A környezetükben zajló változások, úgy is mondhatnám, hogy most általában az „élet”, a fogyasztás visszafogására ösztönöz. Hogyan hat, hathat ez a táplálkozásunkra? 

Az elmúlt két évtized során sokat beszéltünk arról, hogy változtatni kellene az étkezési szokásainkon, elsősorban tápanyagbevitel szempontjából. Mára az is bebizonyosodott, hogy bármiféle változást ezen a téren lehetetlen „pusztán” az élelmiszer-ellátási láncban gondolkodva elérni, és az „anyagi” szempont korántsem az egyetlen és legfontosabb tényező a fogyasztás alakulásában. Bár nyilván egy bizonyos kritikus szintet elérve a fogyasztói árak emelkedése már képes behúzatni velünk a féket, ahogy ez itthon sajnos látszik is. 

Mivel azonban az étkezés a legtöbb ember számára jóval többet jelent az önfenntartásnál, a kritikus helyzetekre való reagálásunk is szélsőségesen eltérő lehet. Ezeknek a reakcióknak a megértéséhez és feltérképezéséhez is nagyon fontos tehát élelmiszerláncok helyett élelmiszerrendszerekben gondolkodni: vagyis minden olyan tényezőben, amely így vagy úgy, de hat arra, hogy mi kerül a boltok polcaira és mi mit választunk. Ebbe nagyon sok minden beletartozik. Hogy mi minden, ezzel kapcsolatban elég, ha csak a személyes életünkbe belegondolunk, hogy az anyagi szempontok mellett mennyi más tényező játszik közre abban, mit és mennyit fogyasztunk, milyen racionális, irracionális és tudatalatti elemek befolyásolják pusztán gondolati szinten is a választásainkat. 

Mint élelmiszer-politikai elemző, hogyan látod, melyek most a legszembetűnőbb trendek? Említenél néhány konkrét szempontot, amik indukálhatják a változásokat? 

A Covid-járvánnyal megtanultuk, hogy egy válság képes fel- vagy lelassítani a trendeket. De azt is megtapasztaltuk, igazán nincs új a nap alatt, még egy olyan, általunk sosem látott természetű krízisben sem, mint a világjárvány volt. A mostani helyzetben a spórolás mellett szerintem még inkább előtérbe kerülhet a fogyasztók részéről egyfajta egyszerűségre és mértékletességre való törekvés. A nemzetközi kutatások pedig arra mutatnak rá, hogy a fiatalabb generációkban nő az igény a vállalatok transzparens, értékalapú működése és a klímaválság hatásainak enyhítésében való részvétele, a haszonállatok szenvedésének csökkentése iránt. Vagyis úgy tűnik, hogy egy globális konfliktusok és problémák által átszőtt világban egyre többen szeretnénk „jót tenni, jó hatással lenni” legalább az étrendünk alakításával, ha már másra nem lehet ráhatásunk. (Legalábbis sokszor így érezzük.) Magyarul, a „lefelé” vásárlásnál és a kevesebb termék vásárlásánál szerintem jóval többféle középtávú hatással számolhat most is az élelmiszeripar és kereskedelem.

Ez már átvitt minket a fenntarthatóság gondolatkörére, annak a szemléletformáló erejét sejteti. Miként kellene leginkább változtatni az életmódunkon, táplálkozási szokásainkon, hogy az hosszú távon is bolygókímélőbb, társadalmi szempontból is szenzitívebb legyen? 

 A képlet ma már tudományos szempontból, mondhatni, „egyszerű”: mivel a jelenleginél kisebb helyen, kisebb környezeti lábnyommal, a klímaváltozás hatásait is figyelembe véve több embert kell egészségesebb és fenntarthatóbb módon táplálni, a tudomány arra a következtetésre jutott, hogy összességében a jelenleginél jóval nagyobb arányban kell szerepelniük az étrendünkben a növényi alapú táplálékoknak. Ez különösen hangsúlyosan vonatkozik a világ fejlettebbik felére, vagyis Európára, így ránk is, akik eddig bizony gyakran „exportáltuk” a táplálkozásunk környezeti hatásait a fejletlenebb régiók felé, és „többet kivettünk” a közösből a túlfogyasztással. A leginkább elterjedt mondás ezzel kapcsolatban úgy szól, hogy kevesebb, de jobb húst és állati eredetű terméket és több és jobb növényi eredetű táplálékot kell fogyasztanunk. Vagyis az étrendünk ökológiai lábnyomát kell csökkenteni, aminek végrehajtásához mindenekelőtt fel kell ismernünk egyéni felelősségünket. Ugyanakkor ebben a személyes siker- és jótevésélmény elérésének lehetősége is ott van – amire, ahogy az előbb is utaltam rá, egyre többen vágyunk –, mert a saját ökolábnyomunk több mint 40%-át kitevő étkezés az egyetlen olyan területe az életünknek, ahol a leginkább és legegyszerűbben hozzá tudunk járulni egyéni szinten a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez. Azzal kapcsolatban pedig szintén nincs vita, hogy az egészségünket is nagyban szolgálná, ha a jelenleginél jóval nagyobb arányt képviselnének a táplálkozásunkban a zöldségek, gyümölcsök, teljes értékű magvak, hüvelyes növények.

Nemrégiben egy konferencián arról beszéltél, hogy nagy dolgok vannak készülőben az EU-ban az élelmiszeripari és -kereskedelmi szabályozás területén. Ezeket a változásokat a fogyasztói szokások átalakulása idézi elő a jogszabályi háttér átalakításában, vagy éppen fordítva, az EU-s jogalkotók kívánják így formálni a szemléletet?

A fent bemutatott változások végrehajtásához az élelmiszerrendszerek minden elemében le kell zajlania az átalakulásnak, így a szabályozás területén is. A tapasztalatok szerint az élelmiszerpiac működését természetesen erősen befolyásolják a jogszabályok, ugyanakkor az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban az is megfigyelhető, hogy a fogyasztói elvárások nyomán kialakuló vállalati gyakorlatok „késéssel” kerülnek át a szabályozásba (például FOP tápértékjelölés, ökolábnyom és állatjóléti védjegyek, zöld állítások), és csak másodsorban tud vagy igyekszik a jogalkotás új folyamatokat elindítani. Ez utóbbira lehet példa a származási hely kötelező jelölésének kiterjesztése vagy a dátumjelölési filozófia módosítása például az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében. Sokszor a kérdés ma már ugyanakkor úgy vetődik fel, hogy képes-e a jogalkotás megfelelő idő alatt olyan jogszabályokat alkotni, amelyek nem megakadályozzák, hanem elősegítik az érintett és kívánt piaci és fogyasztási folyamatok kibontakozását. Egyre többször fut bele a jogalkotás abba a dilemmába, hogy minél összetettebb dolgot szeretne szabályozni – például milyen számítások alapján engedi jelölni, hogy mennyire egészséges az adott élelmiszer vagy mekkora az előállításának az ökolábnyoma –, annál nagyobb a veszélye annak, hogy vagy meg kell engedni az egyes termékköröket szükségszerűen rosszul érintő leegyszerűsítéseket, vagy a szabályozás annyira bonyolult elvárásokat fogalmaz meg, hogy egész egyszerűen kivégzi a lehetőséget, és inkább senki nem fog nekiállni a bonyolult és drága számításoknak. Az biztos, hogy mi, fogyasztók egyszerű, könnyen érthető, világos, értelmező és modern kommunikációt várunk el az élelmiszereken is. Szerintem az élelmiszerek jelölése nagy forradalom előtt áll, mert évtizedek óta nem zajlott le igazi változás ezen a téren, pedig a világ és a kommunikáció módja alaposan megváltozott. 

Milyen területeken várható még a szabályozás változása? 

A 2020 tavaszán megjelent és azóta az uniós jogalkotásban részt vevő szervek, tehát a tagállamok képviselői által is támogatott uniós Farm 2 Fork stratégia felsorolja azokat a területeket, amelyeken az uniós élelmiszerrendszer és a lakosság táplálkozásának fenntarthatóbbá és egészségesebbé tétele érdekében jogszabályi változtatások is szükségesek. Ezeknek a jogszabályoknak az előkészítése azóta megkezdődött, és az elkövetkező időszakban zajlik majd a tárgyalásuk. Ide tartozik az élelmiszerek jelölésén belül jó néhány terület: tápérték-, dátum-, származásihely-jelölés, alkoholos italok jelölése, ökolábnyom-jelölés, zöld állítások szabályozása stb. Készül egy keretjogszabály a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerek kialakítása érdekében, átalakul az esőerdők irtásához hozzájáruló termékek szabályozása, az állatjóléti szabályozás pedig várhatóan szigorodik. Ugyanakkor az uniós jogalkotás másik jellegzetessége ma már, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos elvárások egyre több horizontális stratégiában és jogszabályban is megjelennek: ilyen területre lehet példa a fogyasztók védelme, a globális fenntarthatósági célok teljesítése vagy a rákellenes cselekvési terv. Rég túlnőve a PR-mondatokkal elintézhető jelenség szintjét, mára nagyon fontos kérdéssé nőtte ki magát például az egészségügyistratégia-alkotásban az „erősen feldolgozott élelmiszerek” (UPF) problematikája, amire nagyon oda kellene figyelnie az ágazatnak. Ez a kifejezés egyre több helyen megjelenik ugyanis olyan összefüggésben – nem éppen barátságos felhanggal –, hogy ezeknek a fogyasztását minden eszközzel vissza kell szorítani. Tehát ma már nem elég a szűken vett élelmiszeres jogalkotásban elmélyülni. És az ESG korában a jelenlegi válság ellenére sem lehet ad acta tenni a hazai élelmiszeripari vállalatok életében sem a fenntarthatósági stratégia elkészítését, a körforgásossági szemlélet természetessé tételét a vállalat működésében, a zöld beszerzések megvalósítását és az ezzel kapcsolatos külső auditok elvégeztetését sem. 

Ezekre a változásokra mennyire van felkészülve a hazai élelmiszeripar, vagy az adottságai mennyire teszik lehetővé a gyors reakciókat? Tudnak-e alkalmazkodni versenyképesen az EU elvárásaihoz a hazai szereplők?  

Sok ok miatt nem tudok sajnos optimistán válaszolni ezekre a kérdésekre. Sokkal-sokkal többet és nyíltabban kellene ezekről a témákról a szakmának beszélgetnie és a szükséges vitákat lefolytatnia, odafigyelve közben a nemzetközi piaci és szabályozási fejleményekre, vagy az innovációra. Az elmúlt évtizedekben nem láttam arra példát, hogy a versenyképességünk szempontjából jó vége lett volna a jó öreg „patópáli” és „minden nagyon szép, minden nagyon jó” hozzáállásunknak. Jó lenne ezzel a hagyománnyal végre szakítani…

Az élelmiszeripar általában inkább követte és kiszolgálta a társadalmi változásokat, nem pedig előidézte azokat. Jelenleg mi a helyzet ezzel kapcsolatban? Gondolok itt a speciális fogyasztói csoportok (vega, vegán, flexitáriánus) erősödésének tendenciájára. 

Szerintem most sincs ez másként. Az más kérdés, hogy változóban a világ, és lehet reménykedni abban, hogy az érték- vagy „impact” alapú vállalati működésre való, remélhetőleg egyre terjedő átállás talán jó irányba húzza majd a fogyasztói társadalom működését is. Ugyanakkor kifejezetten biztató trend, hogy az elképesztő mennyiségű fogyasztót elérő, globális élelmiszer-ipari óriásvállalatok a fenntarthatósági törekvések élére álltak, és így valós változásokat is el tudnak érni, fontos üzenetek átadásával. Úgy, hogy közben a zöldre mosás megakadályozását célzó jogszabályok pedig lassan elkészülnek, így talán hitelesebben indulhat ez a folyamat. Ne feledjük: az emberek szeretnének most jót tenni, és a fogyasztói kutatások eredményei arra mutatnak rá, hogy ha tájékoztatást kapnak a változtatás módjáról, akkor sokan hajlandóak valamennyit lépni a fenntarthatóbb irányba. 

Mi a helyzet a növényi alapú élelmiszerek arányának a gyors növekedésével? Ezeknek az alternatívának az elterjedése hogyan hat bizonyos hagyományos élelmiszeripari ágazatok fejlődésére, például a tej- és húsipar jövőjére? 

Ez valóban egy nagyon aktuális, bonyolult téma, és hosszú, összetett választ igényelne. Azokban a társadalmakban, ahol az emberek jelentős részéhez már eljutott az az üzenet, hogy a fenntarthatóbb táplálkozás megvalósítása az állati eredetű élelmiszerek arányának csökkentésén keresztül vezet, ott a fogyasztók közül sokan elkezdtek ebbe az irányba elindulni. A növényi alapú táplálkozás „szobájába” több irányból is nyílik ajtó. Van, akit a környezeti, van, akit az egészségi, megint másokat pedig az állatjóléti szempontok vezérelnek, vagy ezek kombinációi. Ebből az következik, hogy aki egészségügyi szempontokat követve közelít, neki fontos lesz a növényi alapú élelmiszerek tápanyag-összetétele. Aki a környezetvédelmi szempontokat tartja szem előtt, annál az ökolábnyomra helyeződik a hangsúly, ami a tudományos számításokkal alátámasztott ökölszabály szerint nagy valószínűséggel alacsonyabb egy növényi eredetű termék esetén. Az állatvédelmi elgondolásokból lépőket pedig szintén nyilvánvalóan más motivációk hajtják, például az, hogy az állatoknak okozott szenvedés nélkül is lehet táplálkozni. Tehát lássuk be, hogy a vita azzal kapcsolatban, hogy az érintett, feldolgozott termékeket hogyan nevezhetjük „hivatalosan”, meglehetősen felszínes. Meggyőződésem, hogy az eszmecsere hamarosan már arról fog szólni, hogy a „minőség” köthető-e egy termék állati eredetéhez, vagy hogy egy új, egy másik termékcsoport fogyasztási élményét kínáló kategória tekinthető-e megtévesztőnek akkor, ha világosan deklarálja az alapanyagok eltérő mivoltát. A húsipar és tejipar pedig sok ok miatt nehéz helyzetbe kerülhet az elkövetkező évtizedben, jelentős változásokat indukálhatnak a jelenlegi gazdasági, szabályozási és társadalmi folyamatok, így az inputköltségek drasztikus növekedése, a jogi előírások szigorodása, az ökolábnyom-számítás fejlődése, az állattartással kapcsolatos etikai kérdések előtérbe kerülése. 

Napjainkban a fogyasztó két malomkő között őrlődik: nyilván minél olcsóbban szeretne vásárolni, ugyanakkor megszokta a jó minőséget is. És még ha környezetbarát is szeretne maradni, akkor igazán nagy bajban van… (Persze, ha sok pénze van, akkor kevésbé.) Hogyan egyeztethető mindez össze az egész ellátási lánc szemszögéből? 

A fogyasztókat mindenekelőtt türelmesen meg kell tanítani arra, hogy egyéni felelősségük van ebben a történetben. Ami egyben – ahogy korábban már említettem – lehetőség is a hozzájárulásra a fenntartható jövő és az egészségesebb étrend kialakításához. Ma valóban nagyon sokba kerül az étkezésünk, de a jó hír az, hogy a fenntarthatóbb étrend irányába tett lépések megvalósítása nem feltétlenül kerül több pénzbe. Például ha több hüvelyes és főzeléknövényt, idényzöldséget fogyasztunk, olcsóbban és egészségesebben is tudunk táplálkozni, fehérjéhez és rostokhoz jutni. A hazai lakosság egészségi mutatói sajnos beszédes példáját adják annak, hogy tudatosság hiányában a vegyes táplálkozás is lehet nagyon egészségtelen. A nemzetközi kutatások pedig azt bizonyítják, hogy a világon ott élnek a legtovább egészségesen az emberek, ahol egyáltalán nem „drága”, hanem inkább nagyon is egyszerű ételeket fogyasztanak, és az étrendben nagyon nagy arányban szerepelnek a zöldségek, teljes értékű magvak, hüvelyesek. Úgyhogy nem lehet mindent a pénztárcánkra fogni. Meg kell barátkozni azzal, hogy nagy valószínűséggel most olyan időszak áll előttünk, amikor ezeken a kérdéseken is komolyan el kell majd gondolkoznunk, akár gyártóként, akár fogyasztóként. 

Ebben a nagy átalakulásban hogyan látod a nagyvállalatok, kkv-k, startupok helyzetét és szerepét? Hogyan lehet ennyiféle trendhez alkalmazkodni, közben stabilnak maradni és eredményeket elérni? 

A piac, az piac, és alakítja magát. Hosszú távon ezentúl az fog tudni szerintem az élelmiszerpiacon talpon maradni, aki a hatékonyság mellett transzparens, „impact” és körforgásosság-alapú, hiteles működést tud megvalósítani és bemutatni. A nagyvállalatok zászlóshajókként hihetetlen felelősséggel rendelkeznek ebben a kérdésben, a startupok pedig pezsgetik a piacot az innovációval és a friss szemlélet megvalósításával, akár a marketing fogyasztói kommunikáció szempontjából nagyon fontos területén is. Ebbe a mátrixba kell tudni a hazai gyártóknak is belehelyezkedniük, akár kicsik, akár nagyok. Már csak azért is, mert a mai huszonévesek generációja néhány éven belül a fő fogyasztói csoporttá válik, és a nemzetközi kutatások szerint az ő elvárásaik bizony minden szempontból gyökeresen különbözhetnek a szüleikétől és nagyszüleikétől. A tudomány és a szabályozás felől pedig gyártóként egyre erősebben lehet majd érezni az elkövetkező években a fenntarthatóbb működés felé való eltolódás kívánalmát. Az egyik nagy globális tanácsadó cég pár héttel ezelőtt megjelent összefoglalójában olvastam egy frappáns megfogalmazást, amely így szól: a jelenlegi válság annyira mély, hogy a változás elkerülhetetlen. Az élelmiszergyártók előtt ugyanakkor még mindig ott áll a választási lehetőség, hogy a szükséges változtatásokat maguktól végrehajtják, vagy megvárják, amíg a külső körülmények kikényszerítik belőlük ezeket. A nagy kérdés az, hogy ki lép először a cselekvés mezejére.

Az interjú eredetileg a Store Insider 2022. decemberi számában jelent meg. Képek forrása: Szöllősi Réka