Blikk
Az évek alatt szeánsszá vált, hogy reggel átlapozzam a Blikket, amint beérek a szerkesztőségbe, kuncogjak vagy sírjak a címadásokon, egyáltalán, az újság tartalmán, de mindeközben meg kell állapítanom azt is, hogy bármennyire is szemét a tartalom, ezt a szemetet zseniálisan adják el, ehhez pedig magasan képzett szerkesztőkre és újságírókra van szükség. A bulvárújságoknak mindig is lesz helye a magyar médiapiacon, és ezek közül – ha lehet így fogalmazni – kiemelkedik a Blikk, mind példányszámát (ez a legolvasottabb magyar napilap), mind szerkesztési elveit tekintve. Az elmúlt egy évben többször is lehetett arról hallani, hogy a Blikket szeriőz napilappá pozicionálnák át, de ez meglehetősen veszélyes lépés, és valószínűleg erősen erodálná a márkát, hiszen törzsközönsége mégiscsak az a réteg, amely szívesebben csámcsog a (hihetetlen, de igaz!) kétfejű fókabébin, mint a legfrissebb panamázási botrányon.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Minden melóstársam nevében követeljük vissza A nap csaját a címoldalra! (F. I.)
BKV
A BKV kicsit olyan, mint Cyrano de Bergerac. Maga a fővárosi önazonosság, a BKV-t csak a budapestiek szidhatják és nevethetik, de ha egy külföldinek beszélnek róla, akkor rendszerint büszkén teszik, erényeit kiemelve. Például európai szinten is milyen megbízható és jól működő az éjszakai járathálózat! És valóban: a sorok írójának a mai napig beleégett az agyába az éjszakai menetrend bizonyos állomásaihoz rendelt időpont, és pont azért, mert óra x perckor tényleg meg is érkezett mindig az Angyalföld-Újpest irányába tartó busz. A fővárosi tömegközlekedés nincs jó állapotban, toldozzák-foldozzák, bosszúságokat okoz egy-egy leállással és az ügyetlen hibaelhárítással, vagy bordatöréseket a metrókarambollal, a kamu új metrószerelvényekről nem is beszélve. De már lehet kártyával a jegyautomatákat használni, ráadásul a BKV patinája szinte nemesedett a BKK albrand megszületésével, amelyre lehet ujjal mutogatni, ha valami nem működik.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: A beléptetőrendszert. Az ostoba és agresszív, esetleg funkció nélkül maguk elé meredő karszalagos emberek csak rontanak minden helyzeten és a közérzeten is. (P. K.)
Orbán Viktor
„Ma ő az első számú celebünk, az ország legnépszerűbb embere, brandje. Ő a legnagyobb sztár, övé a legtöbb követő, ő mögötte áll a legtöbb katona, értsd, rajongó.” drMáriás mondta ezt a magyar Enver Hodzsáról a 24.hu-nak adott interjújában, és ezen a ponton el kell árulnunk, hogy ennek az egész összeállításnak ez a két mondat adta az ötletét.
A Kreatívnál szeretjük a megragadható, bátor, egyáltalán: valamilyen dolgokat. Orbán Viktorra akkor is igazak ezek a jelzők, ha mindazzal, amit pusztán a Kreatívot érintő szektorokban tesz, csak vitatkozni tudunk, és akkor olyanokról még nem is beszéltünk, hogy egészségügy, oktatás, jövő, vagy akár csak ez az egykedvű, vacak jelen. De mi tudna egy meghatározó márka egyértelműbb ismertetőjele lenni, mint hogy minden kihívója hozzá méri magát? Mi volna meghatározóbb annál, hogy valaki legalább egy évtizede tematizálja egy ország teljes közéletét? És mi mutatná jobban egy márka sajátos erősségét, mint hogy időről időre lényeges beltartalmi elemeit lehet kicserélni, eldobni anélkül, hogy a márka követőit ez egy picit is elbizonytalanítaná?
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Saját márkás termékeket. (P. Zs.)
Fornetti
Eleinte nem volt ciki, sőt, mindenki szerette. Lassan kopott meg az íze, talán az egészséges életmód cunamija taszította ki a szélpartra, vagy az ízlelőbimbóink estek át egy kisebb evolúción. Kicsit ma már meglepő, amikor konferencián, sajtós programon ezt kínálják körbe, de legalább nem fogy el azonnal. Mondjuk melegen simán lecsúszik, mint a sajtburger, ezért akár életmentő is lehet. A sikertörténet mögötte viszont szerethető. Hogy egy családi vállalkozás, nem nagy szavakkal, nem bullshittel, ezotériamentesen csinálja, ami neki tetszik. Kicsit törtet, igaz, de az, hogy Londonban is a Fornetti pogácsája a pogácsa, ha nem is gasztronómiailag, megható. Az meg, hogy az új svájci tulajdonossal most már a bútorgyártásba is belevágtak – nem lesz retrónarancs a konyhánk, csak a franchise-üzletekbe szállítanak egyenpultokat – meg tényleg bravó innováció.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Teljes kiőrlésű, e-mentes sütiket, lehetőleg házi lekvárral, vajjal és mézzel. (K. E.)
Arany Ászok
Nem is ország az olyan ország, amelyiknek nincs igazi, emblematikus söre. Mi, magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy több ilyenünk is van. Márkalistánkon a sör kategóriában volt talán a legnagyobb verseny. Arany Ászok, Borsodi, Soproni, Dreher, Kőbányai, Szalon – mindegyik másképp, de mind mélyen magyar márkák. Ironikus, hogy ezek közül egyik sincs magyar tulajdonban, de hát a sörpiac már csak ilyen, hangyák vannak és mamutok. Végül azért az Arany Ászok lett a végső győztes, mert ez az országosan leginkább elterjedt, univerzális kocsmacégér. Világító Borsodi jelet viszonylag ritkán látni Nyugat-Magyarországon, a Soproni pedig a keleti országrészben bukkan fel elvétve. Ha viszont valaki az éjszakát rója, megszámlálhatatlan Arany Ászok embléma fog szembe jönni vele a pesti kiskörúttól Csepelig, zalai kistelepülésektől Nyíregyházáig.
Ellene szólt, hogy marketingaktivitásban sokáig lemaradt vetélytársai mögött. Máig sokan emlékeznek a Soproni réges-régi, „Soproni Ászok, egy jópofa sör!” szlogenjére, plusz a márka fesztiválokon is aktív – gazdájával, a Heinekennel egyetemben –, de hasonlóképp fesztiválsör a Dreher a Szigeten, a Borsodi pár éve szintén fesztiválszponzor volt, és nemzetközi elismeréseket is leginkább a Borsodi és a Soproni reklámjai hoztak a magyar kreatívszakmának. Az Ászok aztán pár éve húzott egyet, amivel mindent megfordított: ez volt az Aranypéntek, egy imázsépítéssel egybekötött tulajdonképpeni promóciós akció, aminek a filmjeit az Üvegtigris szereplőivel forgatták. Az az üzenet, hogy a pohár áráért csapolt korsó Arany Ászok az a jutalom, ami péntek este, egy fárasztó munkahét végén jár az embernek, tökéletesen egymásra talált a magyar néplélekkel.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Az összes mainstream sörmárka megtette már, az Arany Ászok is felbukkanhatna végre valamilyen fesztiválon. (Sz. Sz.)
IKEA
Volt némi vitánk arról, hogy az IKEA valójában nem csak a budapestiek életében meghatározó-e. A legfőbb érvem ez ellen úgy szólt, hogyha a nagybörzsönyi kulcsosházban is az utolsó törölközőig bezárólag minden ikeás, ha a luxy lakásdekorációs magazinban a tihanyi paplakból átalakított luxusnyaraló berendezését nagystílűen skandináv bútorzatnak titulálják, és ha a környező megyékből elszármazó emberek is úton-útfélen IKEA-bútorokkal találkoznak barátaik lakásában, akkor biztos, hogy nem fővárosi jellegzetességről van szó. Főleg, ha ehhez hozzávesszük, hogy az IKEA a pesti és budaörsi áruházaival 2015-ben 47 milliárd forintos forgalmat generált: ez az összeg egyszerűen nem jöhet össze pusztán a fővárosi középosztály lázas költekezéséből.
Persze az IKEA nem csak magáncélú felhasználásra eladott termékekből él, a szolgáltató szektor is szívesen vásárolja be a működéséhez elengedhetetlen bútorzatot az IKEA-ban, mert bár persze egy bizonyos sűrűség után roppant unalmas tud lenni, ár/érték arányban verhetetlen, praktikus árukat kínálnak. És ha ehhez még hozzávesszük, hogy nagyon sok ember számára kötelező szombat délutáni program elmenni az IKEA-ba, és semmit sem vásárolva őgyelegni a bemutatótérben, megpihenni a kanapékon, majd bedobni egy tál svéd húsgolyót, akkor azt kell hogy mondjuk, hogy az IKEA élettér is egyben, a nyugati modernizmus eklatáns hazai kifejezője. Ingvar Kamprad nagyot alkotott.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: A soroksári áruház megnyitását, hogy a kevésbé lelkes emberek se kapjanak ideggörcsöt, ha be kell vetniük magukat a nyomasztó tömegbe. Ugyanitt: házhoz szállítás! (F. I.)
MOL
Lefordulva az M7-esről mindig is a balatonakarattyai MOL-kút a fix találkozópont. Gyerekkel meg az első (és Füredig az utolsó) pihenőhely. A 71-esnek ez egy kellemes, fás szakasza, balra már a Balaton integet, az autók is lelassulnak, Strand, Napsugár és Vasút utcák kezdik váltogatni egymást. Itt már bizton tudjuk: nyár van, nyaralás, kötelező boldogság. Minden benzinkút ilyen idilli környezetet kíván magának, a kis MOL büszkén hívogat is jobbra. De várjunk csak, más, mint MOL nem is állhat itt, élénk zöldje, sajtos pogácsája kell, ezek nélkül nem kerek a belföldi turizmus program. Ahogy Hegyeshalmot elhagyva is voltaképp az első MOL-kút (meg a fakóbb zöld fű, a cserbenhagyott palack az árokban) jelzi, hogy újra Magyarországon vagyunk, helló és enyhe szívdobogás. Jó sztori még pár évvel ezelőttről, hogy Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa betelefonált a MOL-hoz, hogy szeretne beszélni valakivel, akihez a szponzoráció tartozik. A MOL-on átment a kérés, az évtized egyik legnagyobb zenekaros támogatása született belőle, az meg csak hab a tortán, hogy Lukács László és Hernádi Zsolt még barátok is lettek. Valahogy ez is olyan magyaros, molos.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: A MOL Bubi mellett lepjék el az utcákat az elektromos, bérelhető MOL-autók is! (Elnézést a GreenGo-tól!) (K. E.)
Magyar Posta
A mindenkori posta egy nemzetközi, mégis mindig lokális márka, örök állandó. Posta mindenhol van, ahol legalább hét lakóház is. A postások postásnak születnek és postásként halnak meg. Az ügyintézőknek csak keresztneve van, nők esetén szigorúan becézve. Akárhány ablak is van, soha nem lehet egyszerre nyitva a felénél több. A posta egyszerre kisbetű és nagybetű, a Postának nem kell kampány: ha mégis van, az mindig pénzherdálás. Hacsak nem vagyunk irodai asszisztensek, akik bensőséges kapcsolatot építenek ki a tömeges levélfeladásért felelős ügyintézővel, a posta egy kellemetlen, de kötelező enyhe bosszúság, mint egy emelt fővel viselt orvosi szűrővizsgálat. Nekünk is van Postánk, és a miénk piros-fehér-zöld.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Őszintén szólva nem nagyon számítunk semmire. (P. Zs.)
Coop
Hiába van a CBA magyar üzletláncként márkázva, illetve az elmúlt években feltupírozva, a Coop Magyarország legnagyobb lefedettségű bolthálózata a maga több mint 3000 üzletével. Nincsenek prémium kategóriás termékei, nem is próbálja ebbe az irányba pozicionálni magát, ezzel szemben – illetve éppen ezért – mindenhol ott van, a kisebb és elmaradottabb településeken, illetve a városok peremterületein is. A Coop azért erős és őszinte brand, mert márkaidentitása gyakorlatilag teljes mértékben azonos a kínálatának értékével, másrészt Magyarország gazdasági, társadalmi és kulturális állapotának is a legvalódibb mutatója.
Amit nagyon várunk következő lépésnek: Egy virágzó Magyarországot. (P. K.)
Magyarország legmeghatározóbb márkái című összeállításunk a Kreatív decemberi számában volt olvasható. Az online verzió harmadik, befejező részét pénteken publikáljuk.
