Becsült olvasási idő: 1 perc
Maszk nélkül: vissztérhetnek az élményvásárlások

A friss kormányrendelet szerint megszűnt a hónapok óta érvényes kötelező maszkhasználat az üzletekben is, akárcsak a távolságtartási szabály, illetve a négyzetméter alapú létszámkorlátozás. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy csökken a nyomás a dolgozókat, és a vásárlókon is. A felszabadultsággal a ráérősebb, úgynevezett élményvásárlások is visszatérhetnek a hagyományos üzletekben.

Immáron bárki szabadon betérhet a kereskedelmi egységekbe anélkül, hogy a bejáratnál számonkérnék rajta a vásárlási lehetőséget kizáró arcmaszk hiányát vagy azt, hogy hányadikként érkezett. Ez a boltokban mindenképpen, mindenki számára könnyebbséget hoz. A kereskedelmi alkalmazottaknak például már nem kell a nyolcórás munkaidőben mindvégig eltakarni az orrukat, szájukat, ami a nagy melegben ráadásul – bár megszokták és szabályszerűen alkalmazták a védőeszközt – nehezebben elviselhető.

A munkavégzés tehermentesül, de ennél is fontosabb, hogy mentálisan nagy nyomástól szabadulnak meg a dolgozók, a folyamatos járványveszélyt ugyanis a maszkviselési kötelezettség képviselte a leginkább - mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A korlátozások eltörlésével egyértelműen nőni fog a boltok forgalma – közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Elmondása szerint hamarosan hatályát veszti minden más, kapcsolódó bolti előírás is, például hogy a bejáratnál kézfertőtlenítőt kell biztosítani a vásárlóknak, továbbá a fokozott fertőtlenítési kötelezettség. Továbbá a maszkviselés eltörlésével jár az is, hogy már nem kell sietősen összeszedni a vásárolni kívánt termékeket. Vagyis a felszabadultsággal a ráérősebb, úgynevezett élményvásárlások is visszatérhetnek a hagyományos üzletekben.

Vámos György hozzátette: a négyzetméterkorlát megszűnése pedig ugyancsak ösztönzi a forgalom fellendülését és az enyhítések minden kereskedelmi-szolgáltató vállalkozásnál bevételnövekedéssel járhatnak majd.