Becsült olvasási idő: 1 perc
Médiakampány indul a fogyasztói jogok megismertetésére

Több mint 200 megjelenés keretében 20 másodperces televíziós és rádiós spotokat sugároznak februárban Magyarország közkedvelt csatornáin.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége több civil szervezet akcióját is koordinálva január 30-án több mint egy hónapig tartó nagyszabású médiakampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával. A cél, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben megismerjék általános fogyasztói jogaikat, köztük azt, hova fordulhatnak probléma esetén panaszügyintézéssel, jótállással és szavatossággal, utazással, üzleten kívüli értékesítéssel, internetes vásárlással és a békéltető testületekkel kapcsolatban.

A médiakampány során az említett témákban több mint 200 megjelenés keretében 20 másodperces televíziós és rádiós  spotokat sugároznak Magyarország közkedvelt csatornáin, három közszolgálati és két kereskedelmi – az M1, a Duna, a Kossuth Rádió, a TV2 és a Class FM.  Törekedtek arra, hogy a bejátszások főműsoridőben kerüljenek adásba. A kampány fő eleme a www.eljenjogaval.hu honlap, ahol megjelennek a fogyasztóvédelmi szervezetek honlapjai, ezen kívül a közösségi csatornákon is láthatók lesznek majd a kampányanyagok, és szórólapokat juttatnak el a fogyasztókhoz.

Az aktuális témákról szólva a FEOSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: sok fogyasztói megkeresést kapnak közüzemi számla ügyben, és örülnek annak, hogy a kormány foglalkozik a közüzemi számlák egyszerűsítésével. Baranovszky György kitért arra, hogy az NGM támogatásával a Fogyasztói Világnaphoz kapcsolódóan március 14-17. között mintegy 100 diák részvételével tábort rendeznek Zánkán, ahol a tavaly indult verseny legjobbjai kapnak további információkat a fogyasztói jogokról.