Becsült olvasási idő: 1 perc
Még reménykednek a halászok…

Még bíznak a halászok abban, hogy a törvénymódosítás után is lesz lehetőségük a természetes vizeken halászni. Jövő januártól ugyanis csak a tógazdaságokban engedélyezett az őshonos hazai halfajták tömeges fogása. A horgászokat nem érintik a korlátozások.

A halászati törvény módosítása szerint 2016-ban már nem lehet kiadni kereskedelmi engedélyt természetes vizekben való halászatra. Ez azt jelenti, hogy csak a tógazdaságokból lehet a halat lehalászni - összegezte a Kőrösi Halász Szövetkezet elnöke. Csoma Antal hozzátette: a változtatás az őshonos hazai halfajtákra vonatkozik.

Busát, törpeharcsát és ezüstkárászt ki lehet majd fogni a természetes vizekből, de az őshonosokat, mint a pontyot, a harcsát, a süllőt, a csukát, a márnát és keszegfélék, nem - sorolta.

Csoma Antal közölte: a módosítás körülbelül kétszáz halászt érint, de nincs szó a sporthorgászat korlátozásáról. A Kőrösi Halászszövetkezet elnöke szerint a halállomány csökkenése ellen ívóhelyek kialakításával és a szennyvíz elleni küzdelemmel lehetne védekezni.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke úgy látja: a változtatás nem lesz jó hatással a magyar gasztronómiára, mert szembemegy egy korábbi elvárással.

Mégpedig, hogy helyi alapanyagból, helyi ízeket főzzenek, és 30 kilométernél messzebbről ne vásároljanak a vendéglősök. A szabályozás egyértelműen azt sugallja, hogy a piacon nem marad más talpon, csak valamilyen nagykereskedelmi hálózat - állapította meg.

A halászati szövetséget abban bíznak, hogy a módosított rendelet rövidesen megjelenő végrehajtási része finomítja ezeket a szabályokat.