Becsült olvasási idő: 2 perc
Meg sem közelíti a járvány előtti szintet a bevásárlóturizmus

Parndorf bezárt, az osztrák és a szlovák boltok is lehúzták a redőnyt - vagy csak az oltottakat engedik be. A december nagy kérdése, jönnek-e Magyarországra bevásárolni a külföldiek.

Felröppentek kósza hírek arról, hogy a befagyasztott benzinár és az osztrák valamint szlovál boltzár feldobja a bevásárlóturizmust. A járványhelyzet eddig is megforgatta a korábban turistáskodó vásárlókat, hiszen az ár - legyen az benziné vagy élelmiszerés, az árfolyamváltozás és az üzemanyagköltség (mint az utazás ára) mellé ma már számításba kell venni azt is, ha valahol bezárják a boltokat, vagy oltáshoz kötik azok látogatását.

Csakhogy a képlet mégsem olyan egyszerű, a bevásárlóturizmus oldaláról sem. A vásárló kalandvágyát azért csillapíthatja a járványveszély miatti óvatosság is. A magyar üzemanyagár stop pedig igazából három hetet élt, mivel közben lejjebb ment a kőolaj világpiaci ára. Így igazából árfolyamfüggővé vált, mikor ütközhetnek a kutak ismét a plafonba. Arról nem is beszélve, hogy a magyar kutasoknak nem volt érdeke, hogy idejöjjön tankolni a turista, hiszen csak a veszteségük nőtt tőle.

Forrás: adobe Stock

A webre ugrottak az autó helyett

Árnyalja a képet az internetes vásárlás is: a szlovák, vagy osztrák vásárló a magyarhoz hasonlóan vásárolhat a webről is a boltzár idején, ki sem kell mozdulnia otthonról. A magyar boltzárak időszakában is a webre ugrottak a vásárlók, nem is kicsit, nem az autójukba (ebben persze utazási, és más korlátozások is szerepet játszottak).

Végül helyére téve az egészet, a magyarok és a külföldiek bevásárlóturizmusa csekély mezsgyéje volt a boltos világnak a járvány előtt. Érthető okok miatt persze a határ mentén nagyobb volt mindig is a nyüzsgés, ott napról-napra nyomon is lehetett követni az ingázás hullámait, ha bármely ok izgalmassá tette. De a boltos világ mérlege olyan nagyot nem lendült egyik irányban sem, hogy a mérleg nyelve kiakadt volna, írja a Blokkk.com.

Mélyre csúszott, majd kapaszkodott egyet a bevásárlóturizmus

A karácsonyi ajándékvásárlás varázsa persze hoz majd a bevásárlóturizmus révén is némi izgalmat a fenyőfák köré, viszont a szomszédos boltok a járványhelyzettől függően akár ki is nyithatnak még a karácsony előtti napokban, hiszen csak hetekre tervezik a bezárás időtávját. Persze, volt már olyan, hogy nyújtani kellett a boltzáron.

A benzin miatt most kezdjük a bevásárlóturizmus mustrát a hozzánk érkezőkkel: a vásárlási céllal Magyarországra érkező bevásárlóturisták költekezése 2019-ben 213 milliárd forint volt (a különféle szolgáltatásokkal együtt). Ez az összes ideérkező turista költekezésének 10%-át közelítette. 2020-ban a bevásárlóturizmus értéke 117 milliárd forintra süllyedt, a sok-sok hazai és határon túli korlátozás közepette. Ez 55%-a a korábbinak.

És nem ez volt a végállomás, mivel 2021 első három negyedévét nézve tovább csökkent a hozzánk érkező bevásárlóturisták költekezése, ötödével. A járvány előtti szinthez képest pedig több mint 50% az esés. Hát ehhez képest javíthatnak most valamelyest a külhonos boltzárak, viszont még csak december elején járunk.

Lesz némi kapaszkodás, de ha kinyitnak a boltok, könnyen lehet, hogy mi is megyünk Parndorfba, mint régen. 2020-ban felére esett a magyarok bevásárlóturizmusa, 2021 első három negyedévében mindössze 39 milliárd forint volt, ami csaknem harmadával kevesebb a 2020-asnál, a járvány előttinek pedig 40%-át közelítette.

A teljes cikk itt olvasható.