Nem tett jót a hazai tenyészállatexportnak a kéknyelv-betegség, a tavalyi kivitel alig felét érheti el az idén a külpiacokra eladott vemhes üszők száma – mondta a Magyar Időknek Bognár László. A Magyar Szarvasmarha-tenyésztők Szövetségének titkára, a Holstein-fríz-tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója szerint az országos méretűvé fejlődött fertőzés nem okoz különösebb állategészségügyi problémát, az állatok enyhe, influenzaszerű tünetek után rövid időn belül gyógyultnak minősülnek.
Nem magyar jelenségről van szó, a törpeszúnyogok által terjesztett megbetegedés szinte egész Európában jelen van. Sőt, a legfontosabb exportpartnereink egytől egyig – köztük Törökországgal – sűrűn fertőzöttnek számítanak. Ezért is érdekes, hogy ennek ellenére ezek az országok, bonyolult adminisztratív akadályokat gördítve az üzlet elé, csak mentes állatot hajlandóak vásárolni a magyar tenyésztőktől. Bognár László szerint ezek mesterségesen gerjesztett kifogások, amelyekkel elsősorban az áralku-pozíciót szeretnék javítani az ottani kereskedők.
Ezt bizonyítja az is – magyarázta a szakember –, hogy a betegségen átesett vagy a vakcinázott állatokat sokkal jobban megérné például a török piacnak felvásárolni, hiszen ezeknél az állatoknál már biztosított, hogy a jövőben nem fertőződnek meg. Az árak kapcsán minden bizonnyal sikerrel jártak, a vemhes üsző korábbi 600-660 ezer forintos átlagára szállításkor ma alig éri el az 500 ezer forintot. A szakember szerint a helyzeten elsősorban agrárdiplomáciai nyomással és új piaci lehetőségek felkutatásával lehetne javítani.
Már ma is szállítunk Kazahsztánba és Azerbajdzsánba is, ugyanakkor még több ilyen, unión kívüli piacra lenne szükségünk – mondta Bognár László. A belső piacokon egyébként nincs gond, azzal, hogy a hatóság az egész országot védőkörzetté nyilvánította, a belföldi szállítmányok előtt elgördültek az akadályok. A korlátozások miatt a húsmarha esetén a vágóállat helyett egyre inkább a vágott termékek irányába tolódott el a hangsúly, vagyis élő marha helyett húsként szállítják az árut a kereskedőknek.
Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a külpiacainkkal itt is gondok vannak, bár a visszaesés pontos mértékét nem lehet meghatározni. A termelők reménykednek abban, hogy a fagyok beálltával csökken a fertőzés terjedése, bizonyos időn belül pedig újraindulhatnak a szállítmányok a török piacra is.

