Becsült olvasási idő: 5 perc
Megint csökkent az élelmiszerüzletek száma

Összesen 19 249 élelmiszerboltot regisztrált a Nielsen, 2 százalékkal kevesebbet,  mint egy évvel korábban. Még mindig elaprózott a bolthálózat: Amíg Magyarországon 10 ezer lakosra tizenkilenc bolt jut, addig például Szlovákiában tizenhét, Csehországban tizenöt, Ausztriában pedig hét. 

A hagyományos, főleg lakóhelyek közelében működő 200 négyzetméteres és kisebb üzletek számaránya az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatban 89 százalék idén, ahogyan tavaly és tavalyelőtt is. Stabil maradt ez a mutató, mivel az 50 négyzetméteres és kisebb boltok száma 3 százalékkal, 10 785-re csökkent, viszont az 51-200 négyzetméteres egységeknél 2 százalékkal nőtt a boltszám, 6 421-re, éves összehasonlításban.

A modern bolttípusok közül a hipermarketek száma eggyel bővült, 168-ra, egyik évről a másikra. A szupermarketek száma 574 után 518 lett. Ezzel egyidőben viszont a diszkontok száma 488-ról 506-ra emelkedett. Közrejátszik a bolthálózat alakulásában, hogy a “Pláza-stop” felfüggesztette a nagy eladóterű üzletek szerves terjeszkedését. Másrészt pedig tavaly néhány Match szupermarketet és Profi diszkontot bezártak, míg zömük fokozatosan került más láncok tulajdonába, ahogyan az a sajtóban is többször megjelent.

Nemzetközi összehasonlításban viszonylag még mindig elaprózott a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem. Amíg ugyanis nálunk 10 ezer lakosra tizenkilenc üzlet jut, addig például Szlovákiában tizenhét, Csehországban tizenöt, Ausztriában pedig még kevesebb, hét üzlet.

Hazánkban az élelmiszerboltok koncentráltsága szempontjából a régiók közötti különbségek valamelyest csökkentek. Legkoncentráltabb a bolthálózat a Budapestet és Pest megyét magában foglaló Centrumban. A másik véglet: legnagyobb mértékben elaprózott az élelmiszer-kiskereskedelem az északkeleti megyékben. 

Boltméret  2000   2005  2008   2009   2010   2011   2012  2013
2500 nm felett        24        77      123      137     152 166 170 171
401-2500 nm      657      753      943   1 007  1 071     1 103   1 121 1 104
201-400 nm      919      879      853      805     801 834 848 768
51-200 nm   5 777   6 936   6 888   6 593  6 426 6 355 6 294 6 421
50 nm alatt 17 859 15 310 12 533 11 393 11 451 11 111 11 111 10 785
Összesen 25 236    23 955    21 340    19 935    19 901    19 569    19 544    19 249   

 Az általános élelmiszerüzletek száma, az eladótér nagysága szerinti csoportosításban, Magyarországon, az adott évben január elsején. 

Megjegyzés: A 401-2 500 négyzetméteres csatorna főleg szupermarketeket és diszkontokat foglal magában. Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket  szolgáltató globális vállalat.

Régió 2012. január 1.        2013. január 1.        Részarány az ország lakosságából
Centrum (Bp. és Pest megye) 21 23 28
Északnyugat 18 17 18
Délnyugat 15 15 13
Északkelet 29 28 24
Délkelet 17 17 17

Általános élelmiszerüzletek regionális megoszlása a legutóbbi két év során. A teljes bolthálózat százalékában. 

Megjegyzés:

Az északnyugati Nielsen-régiót Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye alkotja. Északkelet: Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg.Délkelet: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok. Délnyugat: Baranya, Somogy, Tolna és Zala.