Egy igazi márka, vagy brand sokkal többet jelent egy névnél. Lefed mindent, ami egy cég, termék, vagy akár személy arculatát meghatározza. Magába foglalja azt is, amit az adott márka magáról állít, és azt is, amit a külvilág gondol róla a név hallatán. Ezek a tényezők mind befolyással bírnak arra, hogy milyen az adott márka piaci helyzete, mennyire tud érvényesülni a konkurencia mellett. Mely márkák lehetnek jelenlegi hazai piacunk legjobbjai – erre kerestük és vártuk a választ magunk is.
Mindezt megítélni nem volt egyszerű feladat, s így a mi dolgunk sem volt az. Különösen, hogy jól tudjuk, számos olyan FMCG vállalat működik a piacon, amely nagy múltú, vagy épp most feltörekvő márkája okkal szerepelhetett volna ebben a kiadványban.
A szubjektivitást enyhítendő épp ezért az eddigi gyakorlathoz hasonlóan idén is több tucat, a piacon tevékenykedő, illetve azt jól ismerő szakembert (kereskedőket, meghatározó gyártó cégek, szakmai szervezetek, szövetségek képviselőit, piackutatókat, a háttériparban tevékenykedő cégek képviselőit) kértünk fel, hogy segítsenek nekünk a válogatásban.
A Top Food Brands semmiképpen sem rangsorol: szándéka, hogy pozitív példákon keresztül mutassa be, milyen utat jártak be a saját piacuk meghatározó „véleményvezér” márkái a márkatörténetük során, hogyan látja brand-jét ma a saját vállalata, milyen esszenciális értéket határoz meg benne – tettük mindezt abban a reményben is, hogy hátha megcsillan, megsejthetővé válik nyilvánvaló sikerük titka.
A valódi márkaérték folyamatos csáberővel bír. Hűségre és újra vásárlásra ösztönzi a fogyasztót, olyan plusz értéket, akár hosszútávú előnyt látva benne, amivel teljes mértékben azonosulni tud. A nagy nevek mellé betörni nem könnyű feladat, mégis időről időre megtörténik, s nem csak a nemzetközi, de a hazai piacon is. Mi a recept? Túl a kemény, következetes, kreatív munkán kell valami plusz, benne kell legyen a „faktor”. A márka egyszerűen összefoglalható életútja olykor beszédesebb, tanulságosabb minden mélyelemző tanulmánynál.
Jó olvasgatást kívánunk hozzá!
Ács Dóra
főszerkesztő
PPH Média, Élelmiszer szaklap

