A tárca vezetője a rendezvény fővédnökeként a Béla király téren mondott köszöntőjében többek közt Széchenyi Istvánt idézve kijelentette: addig él egy nemzet, amíg van hagyománya; a magyarság hagyományvilága gazdag, és minden alapunk megvan arra, hogy gyermekeink tovább vigyék azt.
A Szekszárdi Szüreti Napokat méltatva Simicskó István honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy az a mai világban a hagyományainkhoz, lelki egészségünkhöz, a feltöltődéshez is hozzájárul.
A város történelmi főterén összegyűlt több száz fős közönséget köszöntötte Hoppál Péter kultúráért, Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, és Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a város polgármestere is.
A téren felállított színpadon Eszterbauer János mutatta be a borászatának 2013-as évjáratú Tüke bikavérét, amelyet idén Szekszárd város borának választottak. A szekszárdi borvidék tavaly óta forgalomban lévő egységes palackjába töltött bort közösen nyitotta fel Simicskó Istvánnal és Ács Rezsővel, miközben a Bartina táncosai kínálták a bikavérrel a fesztivál szponzorait és a meghívott vendégeket.
A néhány programmal már csütörtökön elkezdődött szüreti napok a város legnépszerűbb kulturális, borgasztronómiai rendezvénye. Idén több mint hatvan kulturális, szórakoztató esemény, negyven borászat várja a közönséget, a borudvarban a legismertebb szekszárdi pincészetek mellett első ízben megjelenik több kisebb pince és fiatal borász kínálata is.

