Szeptember 16-tól a sárgamuskotály szőlő felvásárlásával megkezdte a szüretet a Tokaji borvidéken az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. 100, illetve 140 forintos kilogrammonkénti áron. Idén újdonság, hogy a borvidék legnagyobb felvásárlójának számító vállalat az eredetvédett Tokaji kategória mellett Zempléni kategóriában is vásárol fel szőlőt 80 forintos kilogrammonkénti áron. Ezekből készítik az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borokat - közölte Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója.
A tokaji száraz és félédes borok alapanyagát adó szőlőt szintén 100 és 140 forintos kilogrammonkénti áron tervezi felvásárolni a társaság, a próbaszüretek eredményei alapján erre várhatóan szeptember végén, október elején kerül sor.
Az árak kialakításánál a borászat figyelembe veszi a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának ajánlását, a cél viszont továbbra is a magasabb cukorfokú termés felvásárlása. Ezért a késői szüretelésű szőlő beszállítására ösztönzik a termelőket, amelyért magasabb árat kapnak – mondta a vezérigazgató.
A Grand Tokaj Zrt. - amely korábban Tokaj Kereskedőház néven volt ismert - 2013-ban hirdette meg minőségi megújulási programját.
A borászat az alapanyagok felvásárlási feltételrendszerét differenciált árazással alakította ki.
A cég tájékoztatása szerint a muskotályszőlővel rendelkező korábbi partnerek kiértesítése már megtörtént, a szerződéskötések elindultak. A nagyszüretről, a furmint és a hárslevelű szüreteléséről, valamint a késői szüretelésű alapanyagok beszállításáról és a részletes felvásárlási árakról a Grand Tokaj Zrt. várhatóan a következő héten tájékoztatja azokat a termelőket, akiknek szőlőjére az ültetvényfelmérések alapján szerződést kötnek.

