Elmondhatjuk a tavalyi évről, hogy gazdálkodásában szinte mindegyik húsipari szereplő rosszabb évet zárt, mint a 2022-es volt: 10 százalék körüli volumen visszaesést produkált a piac. 2023 első féléve megrázóan rossz volt, a második félév már valamivel jobb adatokat produkált. Az áremelkedések hatására az értékesítési oldal beborult.
A negatív trendben az is közrejátszott, hogy a német tőzsde jegyzése a magyar sertésre két euróról két és fél euróra növekedett. A 2022 év végén tetőző élelmiszerinflációt a sertéságazat megcsúszva tudta követni, az önköltségnövekedést pedig nem tudta beépíteni az árakba.
Az infláció ugyan csökkent, ám a kiskereskedelem árelfogadó képessége mélypontra süllyedt, elvárás volt a beszállítói árcsökkentés, ugyanakkor a fogyasztás is csökkent, mind itthon, mind pedig az EU-ban, ráadásul az unió fokozatosan elveszítette exportpiacait. Júliusban az EPR díj 4-5 szörösen emelte meg a díjtételeket. Az élőállat ára ugyanakkor 30-40 százalék között emelkedett, valamint a bérnövekedéssel is számolni kellett.
Mindezek a tényezők ellehetetlenítették a húsipart, amely ilyen módon „beszorult” nem tudta érvényesíteni az érdekeit és ilyen feltételek mellett nem tudta beépíteni a megnövekedett költségeibe az átadási árakat. Ezt jól példázza, hogy bizonyos hústermékek ára ugyanazon a szinten állt 2023 decemberben, mint egy évvel azelőtt: 2022 decemberében.
Az exportnak rettentő nagy érvágás volt az afrikai sertéspestis, a távol-keleti piacokról a magyar sertéshús végérvényesen kiszorult. A japán piac bár újra engedélyezte tavaly a hazai sertés kivitelét, de olyan elképesztő feltételeket szabott a vágóhidaknak, hogy azokat lehetetlen teljesíteni.
Összességében a hazai termékeknek nem jött jól az árverseny, az import erősödött, így csökkent a magyar termékek részaránya, jóllehet 2023 előtt a megelőző öt-hat évben a hazai húsipari termékek aránya folyamatosan nőtt, tavaly azonban megfordult ez a trend.
Megoldást jelenthet az idén a reáljövedelem növekedése, amellyel a fogyasztás is újból emelkedésnek indulhat, így a belső piac egy része visszatérhet. Idén az élősertés ára és a takarmányárak sem indultak olyan drasztikus növekedésnek, mint tavaly, sőt utóbbi téren minimális csökkenés is tapasztalható.
Az eredeti interjú a Store Insider 2024. január-februári számában jelent meg.


