Becsült olvasási idő: 1 perc
Megválasztotta Nagy Íztesztelőit a Dreher

Mintegy 1100 jelentkezőből sorsolta ki azt a négy szerencsés nyertest vasárnap a rádiós fenegyerek, Fittikém, akik a Dreher Sörgyárak íztesztelő laboratóriumában kiválaszthatják, hogy mely különlegességek kerüljenek az idei DreherFeszt kínálati palettájára. A tavalyi közönségkedvenc Dreher Hidegkomlóst idén a cég bevezette a piacra, csak a budavári V. Jubileumi Sörfesztiválon több mint 2000 korsó fogyott belőle.

A DreherFeszt után a budavári V. Jubileumi Sörfesztiválon is nagy sikerrel mutatkozott be a Dreher Hidegkomlós sör, ezúttal azonban már hivatalos termékként. A tavalyi sörgyári fesztiválon ugyanis még csak egyszeri kóstolásra főzték le a vendégek számára ezt a sörkülönlegességet, ott azonban olyan kiugró sikert ért el, amely arra ösztönözte a Dreher Sörgyárakat, hogy beruházzon egy hidegkomlózó berendezésbe. Az úgynevezett komlóágyú beépítése után idén június közepétől a Dreher Hidegkomlóst bevezetik a kereskedelmi forgalomba és a vendéglátásba.

„A budavári V. Jubileumi Sörfesztivál volt a Dreher Hidegkomlós termékbevezetés nyitánya, és ismét megtapasztalhattuk, hogy a technológiának köszönhető rendkívül friss, aromás, citrusos komló íz a közönség kedvence. Az esemény alatt több mint 2000 korsó, azaz 800 liternél is több fogyott belőle, amely kedvező előrejelzés a szezonra” – hangsúlyozta Wilheim Gábor, a Dreher Sörgyárak prémium márkacsoport menedzsere.

Hozzátette: az előzményekre tekintettel az idei augusztus 29-i DreherFeszt sörfelhozatalát már eleve a fogyasztók választhatják ki! Meghirdették ugyanis a Nagy Íztesztet, azaz a közönség tagjai jelentkezhettek arra a feladatra, hogy elmennek a magyarországi Dreher – egyébként az európai SABMiller cégcsoport minden tagját kiszolgáló – íztesztelő laboratóriumába, és kóstolás után meghatározzák, hogy mely specialitások kerüljenek a szezonzáró sörgyári fesztivál kínálati palettájára.  

A négy nyertest vasárnap a rádiós fenegyerek, Fittikém sorsolta ki a mintegy 1100 jelentkezőből – ő volt az, aki kalandos úton vállalkozott arra, hogy a járókelők és utazók segítségével eljuttassa az első hordó hidegkomlóst a Budai Várban tartott nyitóeseményre. (Az erről készült videó itt nézhető meg: https://youtu.be/qBlH6SclKaw ) A Nagy Íztesztelők ráadásul a DreherFeszt fellépői közül a kedvenceikkel kóstolhatnak majd: a lineupban pedig olyan nevek szerepelnek, mint a PASO Plays Covers, a Honeybeast, a Kaukázus és a Magashegyi Underground.