Becsült olvasási idő: 1 perc
Mentőöv a Pécsi Sörfőzdének: újratőkésítés
Újratőkésíti a 2002 óta veszteséges Pécsi Sörfőzde Zrt.-t többségi részvényese, az osztrák Ottakringer Holding AG. 

Első lépésben hárommillió euró körüli feltőkésítés mellett döntött a cég, ez a működő tőke javításához egy 325 millió forintos, hosszú lejáratú anyavállalati hitelt jelent, a saját tőkét pedig minimum 506 millió forinttal növelik a részvényesek – tudta meg a Világgazdaság. A tavalyi, 789 millió forintos veszteséggel lezárt évet a tervek szerint idén a konszolidáció időszaka követi. A sörfőzde új vezetés alatt próbál kimászni eddigi legnagyobb mélypontjáról, hogy a remények szerint 2010-re újra nyereséget termeljen. A Világgazdaság információi szerint a válság oka a tulajdonosok és a cégvezetők közötti feszültség volt. A változások máris éreztetik hatásukat, a cég első negyedéves eredménye a 2007-hez képest egy 40 százalékos javulást mutat, és a sörfőzde tartozásait az elmúlt fél évben 500 millió forinttal sikerült csökkenteni.

elelmiszer.hu