Mary Beth Griggs
Becsült olvasási idő: 1 perc
Mi az: repül, és évi egymilliárd dolláros hasznot hoz a kukoricatermesztőknek?

A denevérek évente nagyjából egymilliárd dollárnyi hasznot hajtanak a világ kukoricatermesztőinek. Jelen cikk a Popular Science írásának egyik oldalhajtásának tekinthető.

A tudósok és a gazdálkodók már régóta tudják, hogy a denevérek értékes segítséget nyújtanak a mezőgazdaságban, hiszen szívesen elfogyasztják a termésre veszélyes kártevők egyes fajtáit. Jóllehet, a tudomány mostanáig nem mérte fel pontosan a segítség horderejét, egy, a PNAS nevű folyóiratban publikált tanulmány most pénzben számszerűsítette a közreműködés jelentőségét. Az értekezés szerint a repülő emlősök „táplálkozási szokásai” évente körülbelül egymilliárd dollárnyi (jelenlegi árfolyamon kb. 276,5 milliárd forint) károsodástól óvják meg a kukoricaföldeket.

A tudósok a következő (és a denevérvédők non-profit nemzetközi szervezete által támogatott) vizsgálat eredményeire alapozták végkövetkeztetésüket. Először is fogtak 12 Illinois-i (USA) kukoricatáblát, hogy aztán a 2013-as és a 2014-es termesztési idények alatt megfigyeljék őket. A területek közül hat köré hatalmas hálókat húztak fel a kutatók a denevérek távoltartásához, a többi hat táblát pedig szabadon hagyták. Az eredmények szerint az elkerített földeken körülbelül 60%-kal több kukoricaféreg-lárva csócsálta a kalászokat. A denevértelenített ültetvényeken a gombafertőzések aránya is nagyobb volt.

Hatalmas, jótékony mezőgazdasági szerepük dacára Észak-Amerikában a denevér konkrétan a legveszélyeztetettebb állatfaj a szárazföldi emlősök között. Szerencsére ma már számos kezdeményezés igyekszik megóvni a betegség miatti, vagy „emberkéz okozta” pusztulástól a kicsiny állatokat, ami a pattogatott, illetve a hagyományos kukorica szerelmeseinek egyaránt megkönnyebbülést jelenthet.
Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám