Becsült olvasási idő: 3 perc
Minden a hőség átvészeléséhez fontos árucikkek körül forog a boltokban

A többi termék túlnyomó része iránti erőteljesen visszaesik.

A fagyos téli időjáráshoz hasonlóan a nyári forróság is eltéríti a szokásos rendjüktől a vásárlókat. Persze rekordszinteken fogynak a nyári holmik, a fürdőruhák, naptejek, ásványvizek, üdítők, sörök, gumimatracok, a klímák, ventilátorok és a hűtőgépek is, melyek egyébként ilyenkor szebb számban fel is adják a szolgálatot, főleg a korosabbak. Mesterember nem igen akad, aki gyorsan megjavítaná, tehát irány a bolt (ott meg eladó nincs elég).

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a hőségben más nemigen fogy. A vásárló csak annyit vásárol, amennyi feltétlenül kell, a többit halogatja. Elsétálgat persze a hűtött plázákban, de utána nem szívesen cipekedik feleslegesen. Napközben bizony nem kevés forgalomvisszaesésről panaszkodik sok boltos. A vásárlók főleg reggel és este vásárolnak, közben pedig előnyben részesítik a légkondis boltokat, persze, kicsiből is akad ilyen több. De hát majd jön a júliusi és az augusztusi mérleg, abból derül ki pontosan, mennyit is jelent ez a forróság a vásárlók mérlegében.

Élelmiszervásárlás: hűteni, de nagyon és mindig

A gyártók, szállítók, boltos tudják, hogy a hűtési láncot mindig is tartani kell, tehát ami fagyasztást, hűtést igényel, azt folyamatosan hidegen is kell tartani, az előírt hőmérsékleteken. A hűtési lánc úgy lett kialakítva, hogy azt a néhány perces pakolászást is kibírja a hűtésre, vagy fagyasztásra ítélt élelmiszer, amíg kipakolják a szállító járműből, vagy a boltban a raktárból a polcra rakják. És persze folyamatosan ellenőrizni kell a hűtési hőmérsékletet.

Jó, de mi van utána, amikor a vásárló telepakolja a kosarát.

A vásárlónak eleve szemfülesnek kell lennie (a fogyasztóvédők szakzsargonával: tudatosnak). A minőségmegőrzési, fogyaszthatósági határidőket jobban kell figyelni, hiszen ha kevesebb fogy a boltban, könnyen becsúszhat egy lejáratközeli, vagy éppen egy azon már túlhaladott vétel. Gyanús lehet a hűtő körüli, vagy a hűtőpolcok alján terjeszkedő víztócsa, vagy éppen a zacskóban összeragadt mirelitáru.

A NÉBIH a napokban - helyesen persze - felhívta a figyelmet arra, hogy a vásárlók ne hagyjanak kisgyereket, vagy állatot a szabadon, tűző napsütésben parkoló autókban. Hát, élelmiszert sem szerencsés ilyen melegben két bevásárlás közben, vagy vásárlás után az autóban hagyni hosszabb ideig. A legcélszerűbb mielőbb hazavinni. De ha már felengedett a fagyasztott élelmiszer, jobb megfőzni, megsütni, mint visszafagyasztani. Így egy hosszabb út esetében nem az elejére, hanem a végére célszerű ütemezni a bevásárlást. A boltban kapható hűtőszatyrok csak árnyalatnyi gyógyírt jelentenek a minőségmegőrzésben.

Kevesebb figyelmet fordítanak a vásárlók arra, hogy az élelmiszerek jelentős részénél, amelyeket egyébként nem kell hűtve árusítani, a gyártó a csomagoláson feltünteti, milyen hőmérsékleten őrzi meg minőségét a kínált étek. Az élelmiszerek minősége egyébként hosszabb, vagy rövidebb idő alatt, de folyamatosan gyengül, ezért is fontos a tárolási hőmérséklet. A gyártók számára előírás ennek feltüntetése, ha az szükséges.

A friss gyümölcs és zöldség is jól tárolható hűtőszekrényben, amellyel megnyújtható az eltarthatóságuk, de többek között kivétel a banán, az ananász, vagy például a hagyma és burgonya, mert esetükben  célszerűbb a  hűvösebb helyen tárolás (az ideális 8-10 °C lenne, ami persze sok lakásban a hűtőn kívül elképzelhetetlen ilyen nyári forróságban). Tehát a forróság sokat ront az élelmiszerek eltarthatóságán.

Egy külföldi kutatás szerint egyébként a hűtőszekrény hőmérsékletének helyes beállítására (0-5°C között) nagyon sok háztartásban nem fordítanak kellő figyelmet, pedig a megfelelő hőmérsékleten tárolt élelmiszerek tovább őrzik frissességüket.  A brit felmérés szerint a háztartási hűtőszekrények  légterének közel 70%-a az elvárt hőmérséklet feletti, emiatt a bennük tárolt élelmiszerek gyorsabban megromlanak.

De nem csak hűtő számít. A csomagolt élelmiszerek, például konzervek felbontást követően a helyes tárolás növelheti az eltarthatósági időt. A felbontás után erre nagyon kell figyelni, különben ki lehet majd dobni az ehetetlenné vált elemózsiát.

Egyébként, ha már süt, főz valaki ebben a forróságban, az elkészített ételeket sem szabad huzamosabb ideig szobahőmérsékleten tárolni, két-három óra után a langyos hőmérséklete már veszélyes lehet. A melegebb szobahőmérséklet még inkább. A biztonságot növeli a szakértők szerint, ha elfogyasztása előtt a tárolt ételeket alaposan felhevítik.