Egymilliárdos mérföldkőhöz érkezett az egyik legsikeresebb magyar startup, a Diverzum. A nyugati országokban már bevált gyakorlat, hogy a márkák egyedi kedvezményekkel szólítják meg és segítik a fiatalokat, itthon viszont ez sokáig gyerekcipőben járt, ebben jelent újdonságot a Diverzum. A platform adataiból az is kiderül, hogy leginkább a banki termékek, fesztiválok, könyvek, divat és táplálékkiegészítők kapcsán keresik a jó ajánlatokat.
1 milliárd a diákok zsebében maradt
A magyar köz- és felsőoktatásban évente nagyjából 700 ezer diák vesz részt. Ebből minden harmadik diák regisztrált a Diverzumon és közülük minden harmadik vásárolt is valamit rajta. Habár szinte minden Z generációsra igaz az, hogy árérzékeny, a költési szokásaik diverzek, melyek jól tükrözik életstílusukat és prioritásaikat. A platform felmérése alapján a diákok által legkedveltebb kategóriák a “Bevásárlás”, a “Táplálékkiegészítők”, illetve a “Utazás és közlekedés”. Csak ebben a három kategóriában összesen 761 400 forintot költenek évente a fiatalok.

MIRE KÖLT KIEMELTEN A Z-GENERÁCIÓ?
- Bevásárlás: 348 000 forint
- Táplálékkiegészítők: 216 600 forint
- Utazás és közlekedés: 196 800 forint
- Elektronika és kiegészítők: 170 200 forint
- Étel, Ital: 160 800 forint
- Sport: 159 900 forint
- Kozmetikum, parfüm: 139 200 forint
- Cipők és sneakerek: 92 400 forint
- Olvasás, könyvek: 65 800 forint
- Fesztiválok és bulik: 29 800 forint
A Diverzum nem hiába tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi márkákat is bevonzzon, mint a fizz.hu, Spar, Líra, Starbucks és Nike. A legutóbbi kampányuk során, melyben a K&H Bankkal együtt szólítják meg a fiatalokat, 55 ezer forintot adnak jóváírásként a diákoknak, akik az együttműködés keretében nyitnak bankszámlát. A Z-generációsok egyre erősödő piaci erejét az is jelzi, hogy az idei évben a diákkedvezményes platform együttműködő partnere Magyarország egyik vezető pénzintézete a K&H Bank.

A Diverzum alapítói, Gyarmati Fanni és László Miklós külföldön tanultak, ahol hasonló tapasztalatokkal gazdagodtak - azt látták, hogy a diákok nem csak a tömegközlekedési eszközökön és a mozikban férnek hozzá diákkedvezményekhez, hanem kis helyi és nagy nemzetközi cégek is egyaránt adnak nekik kedvezményeket.
Hazatérve azonban azt tapasztalták, hogy az itthoni diákok számára alig vannak ilyen lehetőségek, ugyanakkor az egyre jobban kitolódó tanulási idő, illetve az inflációs környezet megnehezíti a diákok függetlenedését. Így fogalmazódott meg bennük egy olyan platform ötlete, ami kedvezményt nyújt a diákoknak az élet minden fontos területén. Azóta már több mint 50 branddel sikerült partnerséget kötni és exkluzív kedvezményt adni a diákoknak.
Miből lesz pénze a fiataloknak: a tudatos diákok jövője
Négy éve még alig volt elérhető diákkedvezmény, mára viszont a fiatalok számára mindennapossá vált az okos vásárlás és a spórolás. A pénzügyi tudatosság ma már nem luxus, hanem alapvető készség, amely hosszútávon is meghatározza a diákok anyagi helyzetét, hiszen már nemcsak az a kérdés, hogy miből lesz pénzük a fiataloknak, hanem az is, hogy hogyan lesz annyi, amennyivel függetlenedni tudnak.
Nem áll meg itt a Diverzum
A csapat célja hosszútávon, hogy megkönnyítse a nagy márkák kapcsolódását a Z generációhoz és technológiai oldalon is szintet lépjenek. Utóbbi irány első lépése januárban záródott le, melyben a Yettelnek biztosítottak technológiai hátteret a karácsonyi kampányához.
“A célok között szerepel, hogy idén 10 milliárdos diák-forgalom történjen a Diverzumon keresztül, ami további 2-2,5 milliárdos spórolást fog jelenteni. Szeretnénk a diákoknak még több lehetőségeket biztosítani, amik megkönnyítik az anyagi függetlenedésüket, a márkáknak pedig egy megbízható platformot, melyen keresztül egyre több Z generációst érhetnek el. Emellett több neves piaci szereplővel egy közös Z generáció-kutatáson is dolgozunk, mely a jövő hónapban fog debütálni" - mondta Gyarmati Fanni a Diverzum társalapítója.


