Negyvenöt milliárd forintos befektetéssel épített hőt és villamos energiát előállító erőművet adtak át Dunaújvárosban.
A Hamburger Hungária Kft. kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőműve szilárd tüzelőanyagokat, többek közt a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel.
Az erőmű olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakóba kerülő termelési hulladék hasznosítását is.
Hulladékpapír-depó a Hamburger Hungária Erőmű Kft. hőerőműve mellett az avatóünnepség napján Dunaújvárosban 2016. június 10-én. A cég Prinzhorn-csoport tagvállalata. Az erőmű szilárd tüzelőanyagokat, többek közt a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel.
Az erőmű kapacitása tüzelőanyagban mérve 172 megawatt, hőben és villamos energiában pedig 158, illetve 42 megawatt.
A most átadott erőmű mintegy 60, magas fizetéssel járó munkahelyet teremt, ezzel a Princhorn csoport munkavállalóinak létszáma meghaladja az 550-et Dunaújvárosban.
Bencs Attila, a Hamburger Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, Magyarország mostantól teljes körűen képes hasznosítani az összes hazai csomagolópapír hulladékot és nagy mennyiségben egyéb szortírozott éghető hulladékokat és más megújuló energiaforrásokat is.

