Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Nagy lelki tehertől szabadulhatnak meg a whiskey-rajongók

A whiskey-gyártás melléktermékeit akár bioüzemanyaggá is át lehet alakítani, ami fontos tudnivaló a hulladékképződés elleni harcban.

Még 2014-ben egy Celtic Renewables nevű skót cég közhírré tette, hogy kitalálták, miként is lehet a whiskey-gyártás két melléktermékéből, jelesül elhasznált árpából és egy üstmaradéknak becézett, élesztős, folyékony hulladékból bioüzemanyagot (konkrétan biobutanolt) előállítani. Már csak azért is örömteli volt a hír, mert Skócia whiskey-ben éppenséggel nem szűkölködik. A „whiskey-gáz” kifejlesztésének érdekében annak idején a brit kormány több mint egymillió dollárral még meg is támogatta a céget.

Július 6-án csütörtökön egy „whiskeymeghajtású” autó tesztvezetése keretében aztán Martin Tangney alapító és elnök bejelentette a sikert. „A történelemben ez az első alkalom, hogy a whiskey-gyártás melléktermékeiből készült bioüzemanyaggal meghajtott autót vezettek.” – mondta a BBC szerint Tangney.


A Celtic Renewables vívmánya azért ilyen fontos, mert a biobutanol-termeléshez szükséges alapanyagok a whiskey-gyártók számára hasznavehetetlenek, így viszont a folyamat során bekövetkező hulladékképződés jelentősen csökkenthető. Egy másik óriási fegyvertény, hogy a biobutanol „kompatibilis” a már létező járművekkel is, szóval a használatához nincs szükség a motor módosítására.

A tesztvezetésen Tangney például egy Ford Focuson szemléltette az eljárás életképességét.

A következő lépés, hogy a gáz előállítását ipari léptékűre kell emelni, hogy értékesíthető legyen.

Kisebb gubanc, hogy így a fejlesztés bizonyosan nem fogja elősegíteni a túlzott szeszfogyasztás visszaszorítását.