A napot dr. Gillich István apiterapeuta, természetgyógyász előadása nyitotta, ahol az apiterápiás termékek gyógyhatása mellett az egészségmegőrzés feltételeiről is hallhattak a résztvevők.
A délelőtt második felében a szakember több szakmai témával is foglalkozott. Az apiterápia lehetőségének vázolása mellett a méhbetegségek kapcsán az ezüstkolloiddal való gyógyításról is beszélt előadása keretein belül.
Az ebédet követően az OMME általános elnökhelyettese Fekete József a méhészet vidékfejlesztésben való jelentőségéről beszélt, míg zárásképp dr. Kovács Dezső a Mecseki mézes körútról mesélt a szakmai közönségnek.
„Az előadások hatalmas érdeklősére tettek szert, melyet mindkét esetben kérdések sokasága követett és a résztvevők nevében egyöntetűen mondhatom, hogy még napokig hallgatta volna szívesen mindenki az érdekes, rendkívül sokrétű, azonban még a méhészek számára is kevésbé ismert, ám annál fontosabb dolgokat a méz- méhészet - apiterápai kapcsán.” – mondta Szabó Krisztina főszervező.
A szakember életének régóta része a méhészkedés. „Családunk kapcsolata a méhekkel az 1960-90-es évekre tehető, ekkor nagypapám Szabó János méhészkedett. Én mint kisgyermek a szekszárdi pörgetéseken vehettem részt. Méhészetemet 2008-ban indítottuk párommal. Jelenleg közel 50 családos méhészettel termelünk a Zselic szívében, Simonfán.” – meséli Krisztina.
Egész évben folyamatos programokkal várják az érdeklődőket, hogy azok is jobban megismerhessék a méz világát, akik nem szakemberek. Megmutatják a kaptárakat, mesélnek a mézelő növényekről, bemutatják a méhkirálynőt és a gyertyakészítés rejtelmeibe is elkalauzolják a méz rajongóit.
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségének értékelése és javaslata alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Finanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító hatóságának jóváhagyásával valósult meg.

