hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem a GVH miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek

Nem a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek – nyilatkozta Raskó György: erről számolt be a 24.hu.

Mint arról beszámoltunk, a GVH január 20-án kezdett gyorsított ágazati vizsgálatokat végezni azért, hogy kiderítsék, miért is lettek magasabbak bizonyos élelmiszerek árai. 

A GVH szerint érezhető a vizsgálatok eredménye, mert ahol a hivatal megjelent, ott a kereskedelmi egységek akár 20-30 százalékkal is csökkentetették néhány élelmiszer fogyasztói árát, amit preventív hatásnak tartanak - számolt be az RTL-re hivatkozva a portál. 

Raskó György szerint viszont teljesen más áll az árcsökkenések mögött. A tejnél például, mivel jelentősen csökkent a nyerstej ára, illetve mert a magas árak miatt kevesebb tejterméket vásároltak az emberek. Az agrárközgazdász szerint a fogyasztás visszaesése, a nyersanyagárak csökkenése és a forint erősödése áll az árcsökkenés mögött.

A GVH most az árösszehasonlító oldal működtetésétől is várja a túlárazások visszaesését.

24.hu