Kevesen tudják, hogy hazánkban Palocsay György huszárszázados tett említést először a csokoládéról 1704-ben, ő akkor még „német serként” beszélt róla. A 18. században megjelentek az olasz csokoládékészítő mesterek, majd a 19. században a gőzgéppel működő, első gyárunk termékei vitték el a magyar csokoládé hírét a világban.

Noha az első világháborúig luxuscikknek számított, ezt követően már mindenki számára elérhető lett a csokoládé. Ma gyakorlatilag alig akad olyan magyar ember, aki ne enne több-kevesebb csokoládét: a 18 év feletti magyar lakosság 94-97%-a vásárolja és fogyasztja saját bevallása szerint¹. Néhány nyugat-európai országban az éves egy főre jutó fogyasztás a 10-11 kilót is elérheti, ám úgy tűnik, Gombóc Artúr mégsem reprezentálja annyira hazai csokoládéfogyasztási szokásainkat, mert nálunk ez a mennyiség 2,9-3 kg. Nem meglepő módon a csokoládéfogyasztás bajnoka Svájc, őt követi Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. Azért mi, magyarok is édesszájúnak számítunk, hiszen a világátlag évi 0,9-1 kg. Ez a mennyiség hozzávetőlegesen a karácsonyi ünnepek alatt is elfogy azokban az országokban, ahol sok csokit esznek.

Na de mit is szeretünk mi, magyarok igazán? Annyi biztos, hogy már a feltalálóink között is sokan lehettek édesszájúak, hiszen a múltban olyan különlegességeket próbáltak szabadalmaztatni, mint a csokoládéval bevont gyógyszerek, vagy a lyukacsos csokoládé, ami valószínűleg a mai buborékos csokik elődje lehet. A trendek folyamatosan változnak, manapság egyre inkább hódítanak a kézműves csokoládék, a vegán változatok, a különleges ízek: a chilis, a levendulás, a mentás csokik vagy éppen a cukormentesek. A választék tehát bőséges, de van, ami örök. Így a mogyorós csokik, amelyek különösen kedveltek hazánkban, négyből három megkérdezett szereti a mogyorós csokoládét, ezen belül is közel egyötödük kifejezett kedvencének tartja a roppanós mogyorót tartalmazó édességet¹.

És a csokoládék esetében is működik a nosztalgia, hiszen kitörő örömmel fogadjuk, amikor a boltban az édességek között megpillantjuk gyermekkorunk kedvencét. Noha az emlékek sokszor csalnak, és másnak érezzük az ízét, gondoljunk csak bele, mi magunk is mennyit változtunk!