Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem tudta a Bayer felvásárlási ajánlatát visszautasítani a Monsanto

A főleg genetikailag módosított vetőmagjairól ismert Monsanto nem tudta visszautasítani a 66 milliárd dolláros ajánlatot - tudósít az Agroinform.hu.

Bejelentették, hogy megkötötték az év legnagyobb üzletét, a Monsanto ugyanis valóban elfogadta a Bayer legutóbbi, rekord nagyságú ajánlatát. A német vállalat ezzel piacvezető pozícióba kerül az agrárvegyipari- és vetőmagpiacon, valamint a két cég közös elképzelése alapján integrált mezőgazdasági kínálat valósulhat meg írja az Agroinform.hu..

„Örömünkre szolgál, hogy beszámolhatunk e két nagy szervezet egyesüléséről. Mindez jelentős előrelépést jelent a Crop Science esetében és tovább erősíti Bayer vezető pozícióját" – mondta Werner Baumann, a Bayer AG vezérigazgatója .

Az áttörés a két óriásvállalat több hónapja húzódó tárgyalásán akkor következett be, amikor a Bayer részvényenkénti 127,5 dolláros ajánlatát 129 dollárra emelte. Bár az összeg még így is alul maradt a Monsanto által remélt, részvényenkénti 130 dollárnak, de a megállapodás így is létrejött.

A Reuters beszámolója szerint a Monsanto igazgatótanácsa már kedden jóváhagyta az üzletet, a hivatalos bejelentéssel azonban meg kellett várni a szerdát, hogy a tranzakcióval kapcsolatos egyeztetéseket megtegyék.

A két nagyvállalat összeolvadásával piacvezetőkké válnak Európában, az USA-ban és Ázsiában is. A termelői csoportok azonban attól tartanak, hogy a megállapodás magasabb árakhoz és kevesebb választási lehetőséghez vezet majd a gazdálkodók számára, a GMO-élelmiszerek ellenzői Európában pedig a Monsanto befolyásától tartanak a kontinensen.