Becsült olvasási idő: 2 perc
Lezárult a Nemzeti Élelmiszer Nyomkövetési platform

A Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform 2015-ben két éves időszakra alakult abból a célból, hogy a szektor szereplőivel történő folyamatos egyeztetéssel, a jogszabályi környezet széles körű feltárásával és megismertetésével, a legjobb gyakorlatok bemutatásával, folyamatos és kiterjedt kommunikációval, a szükséges kapcsolatrendszer kiépítésével és lobbi-tevékenységgel segítse a vállalkozásokat a nyomon követési kötelezettségek azonosításában, valamint a megfeleléshez szükséges eszközök meghatározásában és alkalmazásba vételében.

A tervezett program a végéhez ért, így eljött az értékelés, valamint a továbblépési lehetőségek feltárásának ideje.

A Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért Felelős Államtitkársága és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. közös szervezésében 2018. január 24-én tartották meg a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési
Platform záró konferenciáját.

A konferenciát Laszlovszky László, az FM Élelmiszeripari Főosztály, főosztályvezetője nyitotta meg.


Bevezetőjében összefoglalta a 2015-ben az FM és a GS1 Magyarország közös programjaként indított kétéves projekt főbb mérföldköveit, utalva arra, hogy az előzetesen tervezett célok kivétel nélkül megvalósultak az FM, a nemzetközi szabványügyi szervezet szakemberei és a munkacsoportokban résztvevő piaci szereplők aktív közreműködésével. A köszöntőt követő szakmai előadás keretében Vatai Krisztina és Krázli Zoltán a GS1 Magyarországtól áttekintő ismertetést tartott az 5 alszektorra (Tej és tejtermék; Bor és pálinka; Hal; hús; zöldség és gyümölcs) specializáltan összeállított részletes nyomonkövetési útmutatókról.

Ahogyan a munkacsoportokat is koordináló szakértők elmondták, az útmutatók jellemzően azonos struktúrával épülnek fel és fontos céljuk volt az, hogy minden ellátási lánc szereplő hamar rátaláljon bennük a saját tevékenységét támogató legjobb megoldásokra, és a szem előtt tartandó előírásokra.

Az útmutatók bemutatják az egyes alszektorok ellátási láncainak felépítését, a szereplőket, majd pedig a szereplők szemszögéből részletezik a szabványalkalmazásban rejlő lehetőségeket az adott piaci szereplő számára, figyelembe véve az érintettek jogszabályi kötelezettségeit, valamint a bevezetés lépéseit is.
Az útmutatók kialakítása során számos visszajelzés, kiegészítés, módosítási javaslat érkezett, de a dokumentumok továbbra is élő eszközök, vagyis folyamatosan módosításra, optimalizálására kerülnek a jövőben.

Az előadók köszönetet mondtak a munkacsoportok résztvevőinek és az FM szakembereinek az aktív segítségért, amit a dokumentumok optimalizálásában nyújtottak és a továbbiakban is várják a visszajelzéseket ahhoz, hogy az útmutatók a lehető legjobb segítséget nyújthassák az ellátási lánc szereplőinek, és az ő üzleti partnereiknek. A dokumentumok a www.nenyp.hu weboldalon bárki számára elérhetők és letölthetők.

Az útmutató dokumentációk egy roadshow keretében is bemutatásra kerülnek az FM és a GS1 Magyarország tervei szerint, közösen kijelölt vidéki nagyvárosokban, hogy minél közelebb vihessék a legjobb gyakorlatokat a felhasználókhoz. Ezzel egyidőben pedig az érintett terméktanácsokkal, és az agrár- és élelmiszeriparban jelen lévő érdekvédelmi szervezetekkel együttműködve juttatják el az útmutatóban megjelenő tudást azok tagjaihoz.

A GS1 Magyarország szakértői hamarosan az útmutatókra épülő képzéseket is összeállítanak, melyeket vagy közvetlenül tőlük vagy az ezt a tudást átvevő képzési szakembereken keresztül tesznek elérhetővé azoknak, akik részletesebb gyakorlati megoldások és a bevezetés iránt érdeklődnek. Tervezik ezen képzések terjesztését a felsőoktatási intézményekben is, nemcsak a témában érintett hallgatók ismereteinek bővítésére, hanem olyan infrastruktúra kialakítására keresik együtt a lehetőséget, amely a nyomonkövetési megoldások gyakorlati bemutatását támogatják.


A program sikerét mutatja, hogy több hazai pilot projekt is elindult, melyek eredményeit, bevezetési tapasztalatait szintén meg fogják osztani az érdeklődőkkel.

Az eseményen a közös munka eredményeinek ismertetésén túl egy francia és egy vietnami nyomon követési gyakorlat is bemutatásra került, amelyek keretében GS1 szabványokra épülő megoldásokat széles körben és sikeresen vezettek be a fenti országokban.