Becsült olvasási idő: 4 perc
Népszerűbb egy újdonság, ha ismert márka nevét viseli

Szívesen vásárol a magyar fogyasztók közel kétharmada új terméket akkor, ha a boltokban ismert márka nevével jelenik meg, amelyben bízik. Általában minden második megkérdezett hazai fogyasztó szereti, hogy a gyártó vállalatok újdonságokkal szokták bővíteni a piac kínálatát. Többek között ezt állapítja meg az innovációk piaci fogadtatására vonatkozó globális felmérés, amit a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat végzett, 2012. harmadik negyedévében.

„Egyre gyorsabban változnak a fogyasztási és vásárlási szokások. Az emberek új igényeket támasztanak a boltok kínálatával szemben. Az élelmiszerpiac szereplői folyamatosan figyelik, hogyan változik a fogyasztók értékrendje, és tervszerű kutatással, termékfejlesztéssel igazodnak hozzá” – állapítja meg Szalókyné Tóth Judit, nielsena Nielsen ügyvezető igazgatója. „Például az egészséget megőrző, jó közérzetet nyújtó újdonságokat, a felhasználást könnyítő, illetve kényelmi termékeket keresnek a vevők a boltokban. Fontos szempontjuk, hogy minél kedvezőbb áron vásárolhassák meg az új árucikket, amely számukra értéket jelent.”

Magyarországon a válaszadók 63 százaléka ért egyet azzal, hogy „szívesen vásárolok új terméket akkor, ha ismert márka nevével jelenik meg a kereskedelemben”. A magyarok 14 százaléka nem ért egyet a fenti állítással. További 23 százalék pedig nem foglal állást a kérdésben.

Ezek az arányok nagyjából megfelelnek huszonkilenc vizsgált európai ország átlagának; amely szerint 60 százalék kedveli az ismert márkák újdonságait, 13 nem ért egyet, és 27 százalék nem tudta eldönteni.

Figyelemre méltó, hogy egész Európában kiemelkedik az ismert márkás újdonságokat kedvelő szlovákok 81, valamint románok 79 százalékos aránya.

„Általában eredményes az üzleti stratégia, ha egy vállalat a piacra új terméket bevezetett márkanévvel visz, amelyben bíznak a fogyasztók” – állapítja meg az amerikai Rob Wengel, a Nielsen innovációk elemzésében illetékes szenior alelnöke.

„Nagy a kockázat, mert vállalatok dollármilliókat költenek újdonságok kifejlesztésére és piaci bevezetésére, azonban három innovatív termékből kettő nem tud megmaradni a piacon három éven keresztül.”

Gyártó és kereskedelmi vállalatok akkor tudnak sikert aratni egy új árucikkel, ha az anielsen fogyasztók meglévő, de kielégítetlen igényének felel meg. Azon kívül valóban különbözik a kategóriában kínált többi árucikktől, előnyeit világosan kommunikálják, és árusítását optimális marketing stratégia kíséri.

Szerepet játszanak a vásárlási döntésekben anyagi megfontolások is. A romló gazdasági körülmények világszerte csökkentik a fogyasztók kedvét új termék kipróbálásához. Ezzel a véleménnyel Európában a megkérdezettek 45 értett egyet. Ennél kedvezőbb a magyarországi, 38 százalékos mutató.  

A magyar válaszadók mindössze 9 százaléka hajlandó prémium árat fizetni egy újdonságért. Az európai átlag ehhez képest jóval nagyobb, 29 százalék.
Szintén befolyásolja a vásárlási döntéseket, hogy egy innovatív árucikk hazai márkát képvisel-e vagy nagy világmárkát. Ha választhat, a magyarok 43 százaléka részesíti előnyben saját országának márkáját.

Magyarországon, ha a polcokon meglát egy számára érdekes újdonságot, tíz megkérdezett fogyasztóból csak négy hajlandó átváltani másik, új márkára.

Ha lehetséges, akkor kész megvenni az átlagosnál olcsóbb vagy kereskedelmi márkás újdonságot a felmérésben részt vett magyarok 41 százaléka. Ezzel kapcsolatban a Nielsen alelnöke rámutat: „Bár a fogyasztók lelkesen viszonyulnak az újonnan kifejlesztett termékekhez, bizonyos aggállyal fordulnak az új márkák felé. Annak érdekében, hogy a piac elfogadjon egy új márkát, célszerű erőteljesen felhívni rá a fogyasztók figyelmét, és a kipróbálásra ösztönző reklámkampányt szervezni. A piaci szereplőknek érdemes elérniük, hogy a fogyasztók között elinduljon a szájpropaganda.

Megvizsgálta a Nielsen huszonegy kommunikációs csatornával kapcsolatban azt is, hogy a fogyasztókat milyen médiumokkal és hirdetési platformokkal lehet elérni. Magyarországon azt az eredményt kapták, hogy az internetes aktivitás és hagyományos reklámozás mixelése jelenti a legmeggyőzőbb utakat, amelyekkel el lehet jutni a fogyasztók figyelmének felkeltéséhez.

Ugyanis a magyar válaszadók 75 százaléka mondta azt, hogy a családtagoktól vagy barátoktól kapott tanácsok nagyban növelték a valószínűségét, hogy egy új terméket megvásároljanak. Az aktív internetes keresés gyártók vagy márkák web oldalán 45, valamint a klasszikus tévéreklám 40 százalékos említéssel továbbra is erősen befolyásolja a fogyasztók döntéseit, innovációkkal kapcsolatban.

Rob Wengel szerint nincs recept arra, hogy egyetlen jó marketingmegoldás átütő sikerrel vezessen be a piacra egy új terméket: „ Ha gyártók és kereskedők kielégítetlen fogyasztói igényekre fókuszálnak, és az innovatív árucikkeket különleges értékesítési megoldással viszik piacra, akkor megteremtik az optimális lehetőséget arra, hogy jelentős keresletet támasszanak termékük iránt, és az emberek elfogadják. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a fogyasztók megismerjék az új árucikket, és ott találják a boltok polcain.”

Táblázat. A piacon megjelenő új termékekkel kapcsolatos állításokkal részben vagy teljesen egyetértő fogyasztók aránya Magyarországon, és régiónk néhány más országában. A válaszadók százalékában.

Fogyasztói vélemény           Európai átlag    HU    AT    CZ    HR    PL    RO    SK

Szeretem, hogy a gyártó
vállalatok újdonságokkal
szokták bővíteni
a boltok kínálatát                               63            51    57     62     66    70     75     73

Szívesen vásárolok
új terméket akkor, ha
ismert márka nevével jelenik
 meg a kereskedelemben                 60            63    60      64     68    69     79     81

Megvárom, hogy egy-egy
 innováció bebizonyítsa hasznát
 a piacon, majd
utána veszem meg                          58             45    55      58    57     59     64     70

Ha választhatok, a hazai
márkás új terméket
részesítem előnyben
a globális nagy
márkával szemben                          41             43    44      40   40     45      42     53

Ha lehet, akkor
 megveszek az átlagosnál
 olcsóbb vagy  kereskedelmi
 márkás újdonságot                        66             41    71      58   65    53       70     72

Általában kész vagyok egy
vonzó új termék kedvéért
másik márkára váltani                    56             40    63      59   62    55        67    74

Rövidítések: HU=Magyarország; AT=Ausztria; CZ=Csehország; HR=Horvátország; PL=Lengyelország; RO=Románia; SK=Szlovákia.

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket  szolgáltató globális vállalat.