Becsült olvasási idő: 1 perc
Nőkkel pörögnek a hazai webshopok

Jól megy a nőkre fókuszáló hazai webáruházaknak, a Tchibo online boltja például két év alatt milliárdos forgalmú szolgáltatássá nőtt - írja az mmonline. A hölgyek szerepének felértékelődését mutatja, hogy nemzetközi szinten is olyan termékköröknél jönnek a nagy újítások, amelyeket főként ők vásárolnak.

Napjainkra teljesen kiegyenlítetté vált a nemek aránya az online áruházakban, és valószínűsíthető, hogy a közeljövőben már több lesz a női vásárló – ismertette a trendeket Kis Gergely, az eNET partnere. A szakember szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen az összes háztartási költés mintegy 70 százalékát a nők végzik, és várható volt, hogy ez idővel az internetes piacon is érződik majd.

A kuponos/bónuszos piacon pedig egyértelmű a nőuralom, Kis Gergely elmondása szerint 70 százalék körül van a hölgyek aránya az ilyen jellegű szolgáltatásokat használók körében. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a napi ajánlatok között a nők sokkal szívesebben válogatnak, mint a férfiak, és ennek megfelelően minden olyan megoldás, amely ebbe a körbe tartozik – például a brands.hu, a fashiondays.hu, a csak1nap.hu vagy éppen a most indult vivre.hu – főleg őket célozza meg.

A cikk folytatása errefele tekinthető meg.