A szénsavas üdítőital, az energia- és sportital, valamint a sör a három legnagyobb forgalmú termék a hazai benzinkutak mellett működő üzletekben. Mintegy 12 milliárd forint bevételt értek el a benzinkutak boltjai idén az első nyolc hónap alatt; 1 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. Többek között ezt tárta fel a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.
Úgy nőtt a forgalom, hogy közben csökkent a benzinkút shopok száma: Idén január elején 1387 benzinkút shopot regisztrált a Nielsen cenzusa, míg egy évvel korábban még 1474-et.
„Harmincöt féle élelmiszer mellett légfrissítő és óvszer eladását mérjük a benzinkutaknál – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – A legkeresettebb italok közül a szénsavas üdítőital, valamint energia- és sportital egyaránt mintegy 1,5 milliárd forintos forgalma idén január-augusztus között 3, illetve 2 százalékos növekedést jelent a múlt évi hasonló periódushoz viszonyítva. Ezzel egy időben ásványvíznél a csaknem 1,2 milliárd forint értékű eladás plusz 4 százalékot jelent. Sörből a közel 1,3 milliárd forint forgalom 4 százalékkal kevesebb, mint tavaly január-augusztus során. A második legkeresettebb termékcsoport az édesség. Ebből a kategóriából a legtöbb bevételt szeletes csokoládéval és rágógumival érték el a benzinkút shopok.
Égetett szeszesitalnál a vodka és a whisky áll az értékben mért eladási lista élén.

