Becsült olvasási idő: 1 perc
November 8-án megnyílik a világ legnagyobb mezőgazdaságigép-kiállítása

Bő két hét múlva startol az idei Agritechnica gépkiállítás, amelyre több mint 400 ezer látogatót várnak – mutat rá az agrárszektor.hu. A hannoveri rendezvény a világ legnagyobb mezőgazdasági gép- és eszközexpója, amelyen idén csaknem 52 ország 2800 kiállítója vesz részt.

Idén november 8. és 14. között rendezik meg az Agritechnicát, amely a világ legnagyobb mezőgazdasági gép- és eszközkiállítása. A hannoveri eseményen idén 52 ország 2800 kiállítója vesz részt, és több mint 400 ezer látogatót várnak szerte a világból.

A szervezők szerint már maga az esemény tető alá hozása is komoly kihívást jelentett. A kiállítás csaknem 25 nagyobb épületben kapott helyet, és a nagy érdeklődés miatt a sajtó és egyes cégek képviselői már korábban megtekinthették a kiállításra szánt gépeket.

Az előző kiállításról készült videót itt tekinthetik meg: