Becsült olvasási idő: 0 perc
Nyomoznak a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. eladása ügyében

Az eljárás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos novemberi feljelentése alapján indult, és egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik.

Budai GyulaHűtlen kezelés gyanújával indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. privatizációja kapcsán – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A lap pénteki számában azt közölte, az eljárás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos novemberi feljelentése alapján indult, és egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: Budai azután fordult a nyomozó szervekhez, hogy vizsgálata megállapította: az államot 500-800 millió forintos vagyoni hátrány érte a cég 2004-es eladásakor.