A párizsi székhelyű OECD-t 34 ország – köztük az USA, az Egyesült Királyság, Olaszország, Ausztrália és Brazília – alkotja. Ezen a héten arra figyelmeztetett a globális gazdasági társaság, hogy a túlzott italozások a fiatalok körében „súlyos közegészségügyi és társadalmi gondot” jelentenek, illetve, hogy a gyerekek egyre korábban fogyasztanak alkoholt.
Míg a szervezet adatai alapján a 2000-es évek alatt a 15 éves és annál fiatalabb, ittas állapotba már került fiúk aránya 30-ról 43 százalékra emelkedett, a lányoknál ugyanez a szám 26-ról 41-re változott.
Ez alatt az idő alatt az alkoholt soha nem fogyasztó fiatalok aránya ugyanakkor csökkent, a fiúk esetében 44-ről 30 százalékra, a lányoknál pedig 50-ről 31 százalékra.
Az elmúlt 20 évben mindezek mellett a túlzott alkoholfogyasztás az ötödik volt a halálhoz vagy fogyatékossághoz vezető okok listáján.
A túlzott alkoholfogyasztás globális jelenségének legyőzéséhez – amely egyébként a szervezet becslései szerint a fejlett országok többségében évente 1 százalékkal rövidíti meg a bruttó hazai terméket – az OECD 10 százalékos emelést javasol az alkoholos italok árában.
„Az egész világon és főleg az OECD országokban a túlzott alkoholfogyasztás ára tetemes a társadalom és a gazdaság számára is” – mondta Angel Gurría, az OECD főtitkára. – „Ez a jelentés világosan bizonyítja, hogy hosszú távon még a túlzott alkoholfogyasztás megelőzését célzó, drága politika is költséghatékonynak bizonyul, valamint aláhúzza, mennyire fontos, hogy a kormányok haladéktalanul cselekedjenek.”
Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám

