2025-ben az Év kiváló magyar méze az örményesi Borhi család napraforgó krémméze lett, amely egyben a különlegesméz kategória első helyezettje is lett.
A legjobb vegyes virágmézet a nagyfügedi Dávid Méhészet készítette; a legjobb akácmézet pedig a kaposmérői Hanzel Róbert, aki a korábbi években több díjat is begyűjtött már. A legjobb napraforgóméz Somberekről, Reith Jánosnétól érkezett.
A legjobb repcemézet a szeghalmi Nagy István János küldte be, fajtaméz kategóriában a kiskőrösi Vidók Zoltán hársméze diadalmaskodott idén; az egyéb fajtaméz kategóriában pedig ugyancsak Kiskőrösről Szomor Balázs galagonyaméze hozta el az első helyezett díját
– tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Békés vármegyei szaktanácsadója.
Az első körös zsűrizésnél a szakemberek olyan értékelési szempontokat figyeltek, mint a tisztaság, a víztartalom, a jellemző szín, a méz fajta szerinti illatjellege, az íz tisztasága, a csomagolás, valamint az összbenyomás.
Ezt egy laboratóriumi vizsgálat követte, ahol a víz-, a pollen- a glükóz- és fruktóz- és az úgynevezett HMF-tartalmát elemezték - ez utóbbi azt mutatja, hogy a mézet melegítették-e vagy főzték-e, vagy sem. A továbbjutó 43 tételből a végső sorrendet végül egy második körös zsűrizés alakította ki.
A felhívásra idén 373 mintát küldtek be a méhészek az ország egész területéről. Árgyelán János kiemelte, hogy értékesítéskor a versenyen megszerzett minősítés plusz marketingértéket ad a mézeknek.
Borítókép illusztráció: Adobe Stock


