Szerinte a genetikailag módosított szervezetekre (GMO) vonatkozó hazai vizsgálatok és hatósági kitárcsázási intézkedések nyomán olyan szituáció alakult ki, amely az érintett vállalatok, a teljes vetőmag és mezőgazdasági szektor, illetve az unió valamennyi polgára számára elfogadhatatlan. A GMO-ügy miatt kilátásba helyezett magyar büntető-törvénykönyvi szigorításokra utalva a főtitkár felveti: „az Európai Unió egyik tagállamáról beszélünk, egy demokratikus országról és a jelenben – és nem egy diktatórikus, egy jogrendszer nélküli országról a harmadik világban”. Az ESA hivatalos panaszt nyújt be az Európai Bizottsághoz (EB) a magyarországi intézkedések ellen és támogatni kívánja a magyar tagszövetséget a helyzet megoldásában.
A magyarországi masszív és folyamatban lévő kukoricaültetvények megsemmisítése végül talán felnyitja az európai és nemzeti kormányok és politikusok szemét – fogalmaz az ESA hírlevelében közzétett állásfoglalásában a szervezet főtitkára. Hozzáteszi: miközben néhányuk aggodalmát fejezi ki az élelmiszerárak növekedése és a megújuló energia előállítása miatti megnövekedett terményfelhasználás miatt, több ezer hektár kukoricát semmisítenek meg, több millió eurós gazdasági kárt okozva ezzel. A vetőmag forgalmazók és munkatársaik nemcsak aránytalan pénzügyi szankciókkal, hanem a büntető jog által is, akár 8 évig terjedő börtönbüntetéssel is fenyegetve vannak – húzza alá a főtitkár.
Garlich v. Essen szerint ez a szituáció az érintett vállalatok, a teljes vetőmag és mezőgazdasági szektor, illetve az EU valamennyi polgára számára elfogadhatatlan. Az EU mindenekelőtt egy közös demokratikus folyamat eredményén alapuló közös szabály- és eljárásrendszerről szól. Aminek mi most a szemtanúja vagyunk, az egy önkényuralom és despotizmus – fogalmaz a főtitkár.
Mint ismert, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a közelmúltig 7 ezer hektárnyi kukoricaterület megsemmisítését rendelte el, mert saját laboratóriumi vizsgálatai a vetőmagmintákban GMO-tartalmat mutattak ki. Az érintett cégek – elsősorban a Monsanto és a Pioneer – ugyanakkor valamennyi esetben vitatják és megkérdőjelezik az MgSzH ellenőrzési eredményeit.
Magyar GMO-ügy: önkényuralom és despotizmus
Az ESA főtitkárának levele
Önkényuralomnak és despotizmusnak lehetünk tanúi a magyar GMO-intézkedések kapcsán – állítja levelében Garlich v. Essen, az Európai Vetőmagszövetség (ESA) főtitkára. A levelet magyar fordításban teljes terjedelmében közöljük.
Garlich v. Essen, az Európai Vetőmagszövetség (ESA) főtitkárának levele a szövetség hírlevelében (2011 július)
Kedves Tagjaink,
Az Európai Parlament legalább részben kikövezte a GMO engedélyezési és termesztési eljárásrend alapos jogi és gyakorlati változásának útját.
Július 6-án az EP (első olvasatban) elfogadta a francia Corinne Lepage jelentését a GMO engedélyezés vitatott „vissza-nemzetiesítési javaslat”-áról, miszerint a GM engedélyezésének általános kérdései EU-s szinten maradnak, ugyanakkor a konkrét termesztésről vagy tiltásról szóló döntés a tagállamokra száll.
Habár az ESA lobbizott annak érdekében, hogy az anyagba foglaljanak legalább egy ajánlást a vetőmagvak és a területek esetében a GMO jelenlét határértékének szükségességéről (a kérést az EP Mezőgazdasági Bizottsága pozitívan fogadta, de a Környezetvédelmi Bizottság elutasította), ezt nem tudtuk elérni a végső szavazásnál.
Mivel a dosszié most a Miniszterek Tanácsa előtt van, a nemzeti szervezetekkel, az egyes vállalatokkal a lehető legtöbbet igyekszünk megtenni annak érdekében, hogy bevezetésre kerüljön, mint ajánlás az elkövetkező megbeszélésen.
A magyarországi kukoricaültetvények folyamatban lévő masszív megsemmisítése (az ESA értesítette tagjait az incidensről) végül talán felnyitja az európai és nemzeti kormányok és politikusok szemét. Miközben néhányuk aggodalmát fejezi ki az élelmiszerárak növekedése és a megújuló energia előállítása miatti megnövekedett terményfelhasználás miatt, több ezer hektár kukoricát semmisítenek meg, több millió eurós gazdasági kárt okozva ezzel. A vetőmag forgalmazók és munkatársaik nemcsak aránytalan pénzügyi szankciókkal (7,5 millió euróig), hanem a büntető jog által is, akár 8 évig terjedő börtönbüntetéssel is fenyegetve vannak. És igen – az Európai Unió egyik tagállamáról beszélünk, egy demokratikus országról és a jelenben – és nem egy diktatórikus, egy jogrendszer nélküli országról a harmadik világban. Ez a szituáció elfogadhatatlan. Az érintett vállalatoknak, a teljes vetőmag és mezőgazdasági szektornak, valamint az EU valamennyi polgárának. Az EU mindenekelőtt egy közös demokratikus folyamat eredményén alapuló közös szabály- és eljárásrendszerről szól. Aminek mi most a szemtanúi vagyunk, az egy önkényuralom és despotizmus.
Az ESA egy hivatalos panaszt nyújt be az Európai Bizottságnál a magyarországi intézkedések ellen és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy támogassuk a magyar tagszövetségünk, valamint a társaságaink erőfeszítéseit a helyzet megoldására. De mindenekelőtt mindannyiunknak szükséges beszélnünk erről az elfogadhatatlan helyzetről csakúgy, mint annak okairól: a tény, miszerint a 12 éves elmélkedés ellenére a Bizottság még mindig nem javasolt egy törvényhozási szöveget, amely végül egy tényleges határértéket és egy egységes vizsgálati eljárást eredményezne, mely jogi biztonságot hozna a vetőmag szektorba és újra meghonosítaná a józan észt és a törvény uralmát a saját határain belül.
Minden jót kívánva:
Garlich v Essen
főtitkár

