Becsült olvasási idő: 1 perc
Óriásit zuhant az alma termelői ára

A zöldségféléké 33,5 százalékkal emelkedett. Az állati termékek kicsit olcsóbbak lettek.

Októberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 6,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 9,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,2 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21, a kukoricáé 5,4 százalékkal.
A gyümölcsök ára 25,6 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 41 százalékkal, a szőlő ára pedig 18 százalékkal lett alacsonyabb. A zöldségfélék ára 33,5 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok ára 2,6 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 5,5 százalékkal esett vissza, miközben a baromfié 1,2 százalékkal emelkedett.