„Nyúl-j bele” néven indított országos kampányt a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére az Agrármarketing Centrum, valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a soroksári Auchan áruházban. Az eseményen Ondré Péter az AC ügyvezetője, Juráskó Róbert, a terméktanács elnöke, valamint Varga László az Auchan beszerzési igazgatója tartott sajtótájékoztatót, majd Bede Róbert mesterszakács készített ízletes nyúlételeket az érdeklődőknek.
Hazánk az egyik legnagyobb nyúlhúsexportőr Európában
A friss magyar nyúlhús kedvelt terméknek számít Hollandiától Spanyolországig a gyors szállítás és a kiváló minőség miatt. Ondré Péter az eseményen elmondta, itthon először 2017-ben népszerűsítették önálló kampánnyal a nyúlhús hazai fogasztást. Az azóta eltelt időszak talán legnagyobb sikere, hogy ma már a legtöbb kiskereskedelmi áruházlánc polcán elérhető a nyúlhús előre csomagolt, konyhakész formában.
2020-ban még csak 583 tonna, míg tavaly már közel 750 tonna nyúlhús termék került értékesítésre a hazai üzletláncokon és nagykereskedőkön keresztül.
Juráskó Róbert a Nyúl Terméktanács elnöke elmondta, a kampány célja, hogy megismertessék a fogyasztókkal ezt a könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér húst. Más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva ugyanis a nyúlhúsnak a legalacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény (6,5-8%) is. Emellett könnyen emészthető fehérjéket tartalmaz nagy mennyiségben (17-20%), ezért diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek számára kiemelten ajánlott.
Az évben országszerte több helyszínen lesz látványfőzés és kóstoltatás a Tetrabbit Kft, hazai nyúlhús feldolgozó támogatásával. Varga László, az Auchan Magyarország beszerzési igazgatója kijelentette, hogy az Auchan áruházak a nyúlhús hatékony népszerűsítését a széles termékkínálatban és a kedvező árakban látják. Bede Róbert mesterszakács a helyszínen felállított látványkonyhában elkészített-, több mint 300 adag, ízletes nyúlkóstolóval kínálta az érdeklődőket.


