Becsült olvasási idő: 0 perc
Országos pálinkarazzia kezdődik

Országos, egész éven át tartó pálinkarazziába kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A cikk szerint a hatóság emberei illegális pálinka és más italok után kutatva piacokat és kocsmákat keresnek fel, közúti ellenőrzéseket tartanak és figyelik az interneten pálinkamegjelenő hirdetéseket is. Suller Attila, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak azt mondta: tavaly tavasszal és ősszel volt átfogó ellenőrzés, akkor az esetek harminc százalékában állapítottak meg szabályszegést. Főként ezen tapasztalatok miatt döntöttek úgy, hogy idén sem időbeli, sem térbeli korlátokat nem szabnak a razziának – tette hozzá.