Becsült olvasási idő: 2 perc
Őszi események a Gasztrosétányon

A Téli Etyeki Piknik január 23-án lesz, de addig is tartogat még eseményeket a Gasztrosétány: az őszi és az adventi időszakban még több hétvégén terveznek nyitott pince napokat az újhegyi pincék.

Az etyeki Gasztrosétányt elsősorban az évszakonként jelentkező tematikus Piknik rendezvényekről ismeri a közönség. Az egyre több visszajáró vendégünk azonban tudja, hogy a rendezvényeken kívül eső időszakokban is zajlik itt az élet: a Gasztrosétány családi vállalkozói közül egyre többen tartanak rendszeresen nyitva, illetve szerveznek közösen is nyitott pince napokat. Sokan látogatnak ezen alkalmakkor Budapest szőlőskertjébe, akik bort, pezsgőt, mustot, sonkát, sajtot, esetleg házi süteményt vagy szörpöt szeretnének kóstolni.

Az idei őszi és adventi időszak is tartogat különleges programokat, tehát lesz miért Etyekre látogatni a január 23-i Téli Etyeki Piknikig is. Az októberi ünnepi hétvégén Élményszüret várja a látogatókat, Márton-nap környékén pedig a Libadalom keretein belül folytatják a szervezők a tavaly elindított hagyományt, a szőlős libafuttatást. Az alábbi két időszakban tehát lesz érdemes az Etyek-Budai borvidék szívébe látogatni:  

- ÉLMÉNYSZÜRET A GASZTROSÉTÁNYON                          – 2015. október 23-25.
- MÁRTON-NAPI LIBADALOM A GASZTROSÉTÁNYON         – 2015. november 14.

Alább közöljük a Gasztrosétány idei első őszi eseményének ajánlóját és részletes programját.

***
ÉLMÉNYSZÜRET A GASZTROSÉTÁNYON
2015. október 23-25.

Az októberi hosszú hétvégén minden nap 10.00 órától nyitott pincékkel várja vendégeit a Gasztrosétány. A szüret vége felé a legnemesebb borok és pezsgők mellett mustot, murcit és néhány pincében már újbort is lehet majd kóstolni. A sajtkészítés-bemutató mellett mindenki kipróbálhatja, milyen vajat köpülni, illetve a kicsik és nagyok is próbára tehetik magukat tökfaragásban.

Nyitott pincék programja és kínálata:

1.    Aubergine Pince

- Padlizsán- és zakuszkakrémes kenyér
- Csángó gulyás szürke marhából
- Csúsztatott palacsinta

2.    Gradowski Birtok

- Szekszárdi borok és újborok kóstolója

3.    Milán Pince

- Töltött káposzta
- Töltött tormalevél háziasszony-módra
- Házi almás pite
- Házi szörpök és lekvárok
- Pálinkakóstoló

4.    Erdélyi Ízek Udvara

- Erdélyi miccs
- Húsgombócos erdélyi csorba
- Szarvas- és vaddisznó szalámi
- Házi csokik
- Az etyeki Tátrai Pincészet bor és mustkóstolója

5.    Árpás László Sonkamester Pincéje

- 2 évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek; kemencében és grillen készült ételek

6.    Halmi Pince

- Szörpök, gyógynövények és teák vására; házi sütemények és lekvárok kóstolója és vására

7.    Takáts Pince

- Egytálételek, sütemények, palacsinta

8.    Kácsor „Kíra” Pince

- Házi rétes, libatepertőkrémes kenyér, pogácsa és borkóstoló

9.    Rezeda Terasz

- Az etyeki Anonym Pince borainak kóstolója – házias ételek
- Retro bakelit parti

10.    Debreczeni - Ferenczi Családi Borászat (Szekszárd)

- Etyeki eszem-iszom: szekszárdi borok kóstolója és vására, házi készítésű ételek
- Élő zene

11.    Dvorák Pince

- A tollfosztástól a tányérig - házias ételek helyi alapanyagokból: csirkepörkölt nokedlivel, gulyásleves, csülkös-körmös pacal, sült kolbász, cigánypecsenye, palacsinta a ház lekvárjaival töltve
- Lekvárvásár

12.    Etyeki Sajtútállomás

- Interaktív vajköpülés és sajtkészítés-bemutató
- Sajtsaslik, sajttál

13.    Rókusfalvy Birtok:

- Pohárral a kézben - rendhagyó pincetúra vezetett borkóstolóval.
- Tökfaragás kicsiknek és nagyoknak, gyereksarok.
- Friss házi pogácsa, szárnyas májkrém kenyérrel és sparheltben sült tök

Kézműves foglalkozás és vásár

- Szilaj Eszter, ékszerész: egyedi tűzzománc ékszerek készítése egész hétvégén
- Etyeki kézműves önképzőkör: Kerámia ajándéktárgyak festése szombaton 12.00-16.00 óráig