Az elődöntőbe jutott 11 szakácsnak egy hal- és egy vadétel elkészítése volt a feladata. A versenyzőknek 3 óra 45 perc állt rendelkezésükre, hogy a helyszínen biztosított alapanyagokból az 5+1 adagban tálalt versenyfogásokat megalkossák. A zsűrinek olyan ételsort kellett bemutatniuk, amelyek akár a világ jobb bisztróiban és éttermeiben is megállnák a helyüket és emellett szezonálisak, harmonikusak, ugyanakkor figyelemfelkeltők vagy éppen szórakoztatóak is. A versenyen külön konyhai zsűri pontozta a racionális anyagfelhasználást, a tisztaságot és higiéniát, míg az ételek prezentálásáról és ízéről az 5-5 főből álló hal- és húsételeket kóstoló zsűri döntött.
Jó volt látni, hogy minden versenyző a maximumot hozta ki magából – összegezte a verseny tapasztalatait Hamvas Zoltán, a zsűri elnöke. – A mostani 11 fős mezőnyből 5-6 erős versenyzővel találkoztunk. Sok ötletes megoldást láttunk a felszolgált ételek között, volt ahol a köret, volt ahol a húsétel, másnál pedig a látvány volt az, ami valamilyen érdekességgel hívta fel magára a zsűri figyelmét.
A Bocuse d’Or-on már szerepelt két korábbi versenyző – a zöldkártyás Széll Tamás és Molnár Gábor – lehetőséget kapott arra, hogy a selejtező kihagyásával nevezzen be a hazai döntőbe. A mai eredményhirdetésen bejelentették, hogy Széll Tamás, a 2013-es lyoni világdöntő 10. helyezettje ismét megméretetti magát.
A Bocuse d’Or magyarországi döntőjébe hatan jutottak tovább:
Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest)
Szabó László (Sodexo)
Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár)
Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest)
Győrffy Árpád (Kollázs - Four Seasons, Budapest)
Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest)
A séfek a mostani egyéni verseny után a februári döntőn már páros versenyzőként indulnak, ahol commis-jukkal (segéd) alkotnak majd egy csapatot. A Bocuse d’Or Europe magyar csapatának tagja lehet majd az ifjúsági verseny első 6 helyezettje és néhány ígéretes szakácstanuló is, a hazai döntőn győztes szakács, valamint a csapatkapitány, a promóciós menedzser és a tréner oldalán.
Bocuse d'Or Europe:
A legtekintélyesebb európai gasztronómiai versenyt május 10-én és 11-én Magyarország szívében, Budapesten rendezik meg, a Sirha Budapest keretében. A rendkívül magas színvonalú verseny tétje óriási: az 5 óra 35 perces kulináris show végén – melyen a magyar séf, Hamvas Zoltán elnököl – csak 11 séf juthat be a Bocuse d'Or világdöntőjébe a 2017-es lyoni Sirhán.
20 versenyző csap össze
20 versenyző próbálja bebiztosítani a helyét az európai döntőn! 20 ígéretes séf, akik mind arról álmodnak, hogy beírják a nevüket az európai gasztronómia nagykönyvébe jövő év május 10-én és 11-én Budapesten.
Színvonalas európai selejtezősorozat
Mielőtt a világ legjobb fiatal séfje címéért versenybe szállhatnának a 2017-ben a lyoni Sirhán zajló versenyen, a versenyzők a legtekintélyesebb európai gasztronómiai megmérettetésen csapnak össze. A Bocuse d’Or Europe megkerülhetetlen állomás, s egyben a selejtezősorozat legnézettebb eseménye is, ahonnan a legtöbb versenyző kerül ki a világdöntő pódiumára. A Bocuse d’Or Europe 2008-as létrejötte óta nem kevesebb mint 11 európai versenyző jut ki innen a lyoni színpadra.
Ebben az évben a vándorversenyen újra találkozik az európai gasztronómia elitje. A 20 versenyzőnek 5 órán és 35 percen keresztül csak egyetlen cél lebeg majd a szeme előtt: elnyerni a Bocuse d’Or Europe 2016 győztesének oly áhított címét. Commis-juk és felkészítő trénerük támogatásával elképzeléseik szerint meg kell alkotniuk egy húsételt szarvasból és egy halételt kecsegéből és annak kaviárjából.
Hogy bizonyítsák tehetségüket, a versenyzők egy eredeti recept megalkotásához latba vetik technikai tudásukat, kreativitásukat és személyiségüket, s merítenek hazájuk kulturális és kulináris tradícióiból is.
Magyarország, a nagy gasztronómiai nemzet
Magyarország és Budapest már szerepel Európa gasztronómiai térképén. A bőséges, ízletes és fűszeres magyar konyha a magyarok hosszú vándorlását tükrözi, s az ország történetének tanújaként ázsiai, német, olasz és szláv hatásokat is magába olvasztott.
Bár világszerte a gulyás országaként ismerik, Magyarországon számos változás ment végbe a gasztronómia területén. Az új fűszerek, a hagyományos receptek korszerűsítése és a fúziós konyha lehetővé tette a magyar séfek fiatal generációja számára, hogy elsősorban gasztronómiai kultúrájuk értékeire támaszkodva szerezzenek maguknak nevet.
„Magyarországon szeretünk úgy fogalmazni, hogy gasztronómiai forradalom zajlott le tíz évvel ezelőtt – mondja Hamvas Zoltán, a verseny elnöke. – Séfek, étterem-tulajdonosok, borászok és cukrászok egyesítették erőiket, hogy megszülessen egy új, intenzívebb, színesebb konyha.” Ennek a sikernek a bizonyítéka, hogy már két magyar séf képviselte az országot a Bocuse d’Or világdöntőjében 2013-ban és 2015-ben, és Budapest büszke lehet arra, hogy immár négy egy Michelin-csillagos éttermet is ajánlhat.
A Bocuse d’Or Europe vendégül látása új kihívás az ország számára. „Olyan lehetőség ez, mely mindannyiunk számára óriási motivációt jelent – hangsúlyozza Hamvas Zoltán. – Szeretnénk felhívni a figyelmet a fiatal generációra, szeretnénk csodálatos kulináris kalandot kínálni és új ízeket vinni Európa gasztronómiai színterére.”
A Bocuse d’Or Europe-ot Budapesten kívül is lelkesedéssel és támogatással várja Magyarország, mely elkötelezte magát gasztronómiai, kulturális és turisztikai örökségének méltó rangra emelése mellett.

