A feljelentők, ha elég nagy horderejű az ügy, akár 300 ezer jüant (10,6 millió forint) is kaphatnak, de kivételes, országos kihatású esetekben még ezt meghaladó összegről is szó lehet.
A lépés célja, hogy az embereket arra ösztönözze, jelentsék a törvényellenes cselekményeket, s azok révén a gyógyszer- és élelmiszerágazatot érintő területeken felismerjék és ellenőrizzék a potenciális veszélyforrásokat, és végső soron felszámolják azokat. Az új felhívással egyidejűleg hatályát vesztette egy 2003-as, kizárólag a gyógyszerhamisításra vonatkozó rendelkezés, amely 50 ezer jüanban (1,7 millió forint) szabta meg a jutalom felső határát.
A kínai élelmiszerhamisítási botrányoknak a jelek szerint nem tudtak gátat szabni a rendszeres kampányok, a törvényt szegő vállalatoknak és a magánszemélyeknek kilátásba helyezett szigorú büntetési tételek sem. A hatóságok évente több ezer, egészségre veszélyes élelmiszerrel kapcsolatos ügyben járnak el, a sajtó pedig újra és újra beszámol a legkülönbözőbb esetekről, amikor a tojástól és cipótól kezdve a főzőolajon, a tejen, a húson és az italokon át a gyógyszerekig – nem egy esetben halálos kimenetelű – hamisításokra derül fény.

