A BVV Brnói Vásárvállalat az összes résztvevő kiállítót, látogatót és szakvásári partnert érintő döntéseket a lehető legnagyobb felelősséggel igyekszik meghozni. Az intézkedés célja, hogy kiküszöböljék a gazdasági kockázatot, vagyis szervezési és kiállítási költségek elvesztését, a szakvásár a tervezett határidőt közvetlenül megelőző és ezzel a szakvásár hírnevét csorbító lemondásának kockázatát és elsősorban a résztvevők egészségének kockáztatását.
Az elnapolásról hozott döntést a legfontosabb kiállítókkal és a brnói regionális egészségügyi hivatallal folytatott egyeztetések alapján hozták meg a szervezők, hiszen egyelőre nem lehet garantálni a tömegrendezvények tilalmának feloldását április végéig és nem lehet előre vetíteni a következő hónapokban várható intézkedéseket sem.
„A SALIMA esetében már több alkalommal is megfontoltuk a novemberi rendezést, mivel a tavaszi időponthoz képest jobban megfelel az élelmiszeripari vállalatoknak a szerződéskötéshez. Amennyiben az őszi rendezés sikeresnek bizonyul, akkor a SALIMA a jövőben is erre az időszakra kerül, mondta el Jiří Kuliš, a BVV Brnói Vásárvállalat elnök-vezérigazgatója.
A BVV értékesítési munkatársai a következő napokban felveszik a kapcsolatot az összes kiállítóval a további lépések egyeztetésére és a szakvásári részvételhez kapcsolódó kötelezettségek rendezésére.

