Becsült olvasási idő: 1 perc
Rangos védjegyet kaphatnak a Novohrad-Nógrád Geopark éttermei és termelői

A Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozott az UNESCO Globális Geoparkok nemzetközi helyi termék programjához, amelynek a célja, hogy a helyben, helyi alapanyagokból előállított ételeken keresztül lehetővé tegyék a fogyasztók számára a geo-örökség megízlelését, ezáltal még mélyebben bemutatva a geológiai örökségre építő helyi hagyományokat.

A Magma Geopark által 2015-ben elindított GEOfood programhoz a világon 24. geoparkként csatlakozott a Novohrad-Nógrád Geopark, megnyitva a lehetőséget a helyi termelők és éttermek számára egy nemzetközi védjegy megszerzésére.

Nagy Júlia, a program koordinátora, az Innotime Hungary kft ügyvezetője szerint a csatlakozásnak kettős célja volt: a koronavírus járvány utáni gazdasági újraindulás segítése és a klímaválságból való kilábalás támogatása a geopark térségfejlesztési eszközrendszerével. 2020-ban Nógrád Megye Önkormányzata már elindította a veddanogradit.hu oldalt, amelynek a célja a helyi termelők bemutatása és egy helyi vásárlói közösség kialakítása. A programra időről időre felhívja a figyelmet a geopark is. A GEOfood programhoz kapcsolódóan pedig a kft elindított egy országos kutatást is a kézműves és helyi termékek fogyasztásáról, hogy a kapcsolódó partnerek számára operatív tanácsokat tudjanak adni az éppen aktuális hazai fogyasztói szokásokról.

A GEOfood egy nemzetközi megkülönböztető védjegy, a kapcsolódó éttermeknek és termelőknek meg kell felelnie a nemzetközi előírásoknak. Azok a termékek és éttermek kaphatják meg a védjegyet, amelyek szoros kapcsolatban állnak a helyi földtani örökséggel, erről pedig konkrét rövid írásos információkat is szerepeltetnek az élelmiszereken és a GEOfood éttermek étlapjain.

Mivel a program kiemelt célja jelenleg a COVID miatti talpraállás segítése, a 2021-ben csatlakozó vállalkozások számára a csatlakozás és a védjegyhasználat ingyenes.

A védjegypályázati felhívás a Novohrad-Nógrád Geopark honlapján a következő linken érhető el: https://www.nogradgeopark.eu/hu/hir/geofood-vedjegypalyazati-felhivas