Becsült olvasási idő: 2 perc
Rekordtermés és zöldellő kilátások a globális búzapiacokon

Az IGC (International Grains Council) legfrissebb jelentésében 4 millió tonnával felfelé korrigálta a 2013/2014 évi globális termésbecslését, ami azt jelenti, hogy még a korábbi várakozásoknál is jobb termésre számíthatunk. Eközben a Fekete-tenger és Argentína felől bizonytalan szelek fújdogálnak, ami némileg meglengette a kalászos árát. A vetései munkálatok azonban menetrendszerűen haladnak, ami alapvetően megnyugtatta a kedélyeket. A hazai piacon a szezon eleji drasztikus áresés után a nemzetközi trendeket követve enyhe korrekció indult el. Az exportárak kedvezően - 48 ezer forint/tonna körül - alakulnak, a hazai piacon azonban már úgy tűnik, hogy bezárták a gabonaraktárakat. Drasztikus árváltozásokra sem a tőzsdén, sem a fizikai piacon nem számít a nemzetközi szervezet. Az Agrárszektor.hu írása.

Az IGC (International Grains Council, Nemzetközi Gabonatanács) legfrissebb jelentésében 4 millió tonnával felfelé korrigálta a 2013/2014 évi globális termésbecslését. A 696 millió tonnás mennyiség a tavalyi volumenhez képest 6%-os növekedést jelent, ami az elmúlt évekre visszatekintve is erős termésnek számít. A korrekció elsősorban a FÁK-országok termésvárakozásaira vonatkozó becslések javulásának tudható be. A korábbi becslésekhez képest a zárókészletek szintén valamivel magasabb szinteken állnak. Ugyanakkor az IGC a korábbi várakozásokhoz viszonyítva a felhasználói oldalon is emelkedésre számít, mind az élelmiszercélú, mind a takarmányozási, mind az ipari célú felhasználás esetében, így a kínálati nyomás ellenére komolyabb árcsökkenésre nem kell számtanunk.

A kiváló terméskilátások ellenére az utóbbi hetekben némi bizonytalanság is jelentkezik a piacon. Oroszországban intervenciós felvásárlások kezdődtek, amely jelentősen csökkentheti az egyik legnagyobb búzaexportőr ország exportárualapját. Ezzel egy időben Argentínában alacsonyabb termésvárakozásokra vonatkozó hírek reppentek fel (a dél-amerikai országban még zajlik a betakarítás). A legutóbbi becsléseket azóta visszakorrigálták, ami csak tovább fokozza a bizonytalanságot. Az ukrán exporttal kapcsolatban szintén ellentmondásos hírek érkeznek: bár kiváló az idei termés, logisztikai akadályok nehezítik a kivitelt. A fekete-tengeri országban a kukorica betakarítása is befejeződött, az egyes termények pedig azonos logisztikai kapacitásokért versengenek.

Az idei szezon elején az exportárak (a fizikai piac árszintjei) esetében a tavalyi árszintekhez képest drasztikus zuhanást tapasztalhattunk, ezt követően azonban szeptember elején enyhe korrekció kezdődött. Az elmúlt napokban némi visszafordulás tapasztalható, de trendfordulóról semmiképp nem beszélhetünk. A piac most várakozással tekint a holnapi USDA jelentésre, annál is inkább, mert a múlt havi jelentés kimaradt.

 Az IGC előrejelzései szerint a következő három hónapban nagyobb árkilengésekre nem kell számítanunk, a szezon további részében az árakat az őszi vetések alakulása befolyásolja. A globális vetésterület akár 2%-kal is növekedhet a tavalyihoz képest, és a vetései munkálatok is jól alakulnak csaknem az összes meghatározó gabonaexportőr országban. Bár Európában a csapadékos időjárás - Dél-Európa kivételével - kissé lassította az őszi munkákat, a terméskilátások összességében itt is jónak mondhatók.

További információk betakarításához kattintson erre a linkre!