Becsült olvasási idő: 1 perc
Ringbe szállt a Raben

A szponzorációs szerződés aláírásával 2018 szeptemberétől a M1RA (Michelisz Norbert csapata) motorsport csapat hivatalos logisztikai partnere a Raben Trans European Hungary Kft.
A szakmai tanácsadás mellett terveik között szerepel közös események szervezése, illetve igény esetén logisztikai feladatokban való támogatás.

 „Örülök, hogy egy ilyen sikeres csapat mögött állhatunk, mint a M1RA, ők azok, akik mindig küzdenek a céljaikért és soha nem adják fel. A sportba vetett hitük és értékeik megegyeznek a Raben értékeivel; szenvedélyük, megbízhatóságuk és professzionalizmusok példaértékű" - mondta Árvai Csaba a Raben ügyvezető igazgatója. 

A két fél kiemelt jelentőséget tulajdonít a társadalmi szerepvállalásnak is, ezért akcióik keretei között a biztonságos közlekedés fontosságát is szeretnék népszerűsíteni. Emellett a nehéz körülmények között élők megsegítésével kapcsolatban is terveznek közös megmozdulást.

A cél minél gyorsabb elérése mindkét fél számára elsődleges, de emellett az út sem mindegy; hiszen a pontos tervezés, az előkészületek és a megvalósítás mikéntje komoly logisztikai munka mind a sportcsapat, mind a logisztikai szolgáltató számára. Ez a közös pont teszi különösen harmonikussá a két fél munkáját és összekapcsolódását.