A közelmúlt rendkívüli erősségű törökországi és szíriai földrengés-sorozata több, mint 40 ezer áldozattal járt az Euronews adatai szerint és az utórengések még Libanonban, Izraelben, Irakban és Jordániában is érezhetők voltak.
Az első földrengés 7,8-as erősségű volt, majd ezt egy 7,5-ös erősségű második rengés és számos utórengés követte. Ezek az események hatalmas mértékű károkat okoztak a lakóépületekben és az energia-infrastruktúrában. Számos segélyszervezet, üzletlánc és állami szerv nyújt közvetlen támogatást a rászorulók számára.
Az ENSZ Világélelmezési Programjának csapata, amely 1964 óta működik Szíriában és 2012 óta Törökországban, most is aktívan részt vesz a helyszínen zajló folyamatokban. Törökországban a Török Vörös Félhold szervezet Kahramanmarasba és kilenc másik tartományba szállít ételt mobil konyhák segítségével, illetve adománygyűjtést folytat.
Szíriában egy diákok által vezetett kezdeményezés, a Molham Team gyűjt adományokat, hogy biztosítani tudják a krízis miatt lakóhely nélkül maradt lakosság élelmiszer-ellátását.

A jelenlegi krízis előtt a török lakosság közel 30 százaléka esett a szegénységi küszöb alá a Világélelmezési Program adatai szerint. Emellett a régióban 4,1 millió szíriai menekült tartózkodik, akiknek nincsen biztos élelmiszer-ellátása.
Mint korábbi cikkeinkben megírtuk, a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve, míg a Schwarz csoport a Német Vöröskereszt által nyújt támogatást a károsultak számára. A magyar állam 50 fős mentőegységet küldött a helyszínre és a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata is már a rengés napján elindult segítséget nyújtani.
A nemzetközi összefogás mértékét jelzi, hogy még Afganisztán is felajánlotta segítségét és a török-örmény határ 35 év után először nyílt meg, hogy segélyszállímányt juttassanak el Törökországba. Érdekes, hogy a határ legutóbbi használatára szintén földrengés miatt került sor, de akkor Törökországból érkeztek Örményországba a segélyszállítmányok. Kína sürgősségi humanitárius segítséget nyújt a két földrengés sújtotta országnak, az Európai Unió pedig többek között 1180 kutató-mentő szakembert és 79 keresőkutyát küld a helyszínre.
Forrás: foodtank.com, euronews.com, portfolio.hu, infostart.hu
Borítókép forrása: pexels.com
Fordította és szerkesztette: Osztie Gergely


