A HYD Kft. 1993 óta irányítja ‒ világelsőként ‒ a deutériummegvonással kapcsolatos kutatásokat és gyógyszerfejlesztést, piacvezető fejlesztője és gyártója a csökkentett deutériumtartalmú élelmiszer és gyógyászati termékeknek. Az elmúlt években jelentősen megnőtt a cég tudományos munkájának és termékeinek nemzetközi ismertsége és elismertsége, ezzel együtt növekszik a kereslet a csökkentett deutériumtartalmú termékek iránt. A rákkutatással és gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó magyar cég először 2000-ben, Japánba exportált Preventa® termékeket, azóta a célországok száma meghaladta az ötvenet. Idén a kínai export mellett például Iránba, Japánba és az USA-ba is szállítani fog a HYD.
A shanghai kiállításon elsősorban a palackozott vizeket exportáló és importáló cégek vettek részt, több jelentős nemzetközi palackozott víz márka is bemutatkozott. Ázsiában ez volt a legjelentősebb platform a világ palackozott vizeket gyártó cégei számára, hogy megjelenhessenek a kínai és az ázsiai piacon, kereskedelmi és együttműködési lehetőségeket kínálva a résztvevőknek. A nagyszabású esemény látogatói között 45%-ban voltak importőrök és forgalmazók, 35%-ban a vendéglátó ágazat szereplői, 15%-ban kiskereskedők és 5%-ban egyéb érdeklődők. A kiállítást 2010-ben rendezték meg először, hogy támogassák a prémium minőségű ivóvizek importját és kereskedelmét Kínában, mely az azóta eltelt időszakban egyre növekszik.

