Becsült olvasási idő: 2 perc
Sorsfordító változások a Borászok Borásza díj életében

Megszületett a jelöltlista, amely alapján már megkezdődött a szavazás a frissen bevezetett, tökéletesített mechanizmus szerint.  

A Borászok Borászát eddig is az egyik leghitelesebb szakmai díjként tartották számon, azonban 2014-re elérkezett egy olyan pontra, hogy lehetőség nyílt teljesen a borászok kezébe adni a döntés jogát. Egészen egyszerűen az évek adták meg ezt a lehetőséget, hiszen már hét Borászok Borászát választottak meg, és ez a létszám már elegendő egy hiteles „testület” felállításához. Mostantól ugyanis, nem a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma állítja össze a jelöltlistát, hanem az elmúlt évek Borászok Borászaiból álló jelölőtestület.

Egyúttal újjáalakították a kuratóriumot is, egyszerűsítették a rendszert, feladata a díj felügyelete, valamint felel az alapítvány törvényes működéséért. Munkájának fő elemei az elmúlt évek a Borászok Borászaival való kapcsolattartás, a jelöltlisták begyűjtése és összesítése, a jelölőülés levezetése, valamint a szavazás szabályszerű lebonyolítása. Az új kuratórium tagjai a következők:

A kuratórium elnöke: Dr. Prónay Bence –jogász

A kuratórium tagjai:
Csapody Balázs – a Kistücsök étterem tulajdonosa
Sikos Péter – marketingszakember

Változások a szavazási mechanizmusban

Borászok Borásza

A Borászok Borásza cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az elmúlt évek Borászok Borászai (Demeter Zoltán (2007), dr. Lőrincz György (2008), Szepsy István (2009), Légli Ottó (2010), Kaló Imre (2011), Györgykovács Imre (2012), Szentesi József (2013) a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelölnek.

Szavazati joggal az 50 jelölt rendelkezik. A győztest egyszerű, de kétkörös szavazással választják meg. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott 5 jelöltek közül hozza meg a végső döntést az 50 jelölt szintén egy-egy szavazatával.

Szavazategyenlőség esetén a legidősebb jelölőtestületi tag szavazata dönt. A Borászok Borásza örökös cím, amelyet nem lehet újra elnyerni.

tabl

tabl

tabl

Borászok Barátja különdíj

A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.
A díjra a korábbi évek Borászok Borászai 1-1 jelöltet állíthatnak, akik közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választja ki a győztest. Mindenkinek egy szavazata van, egyszerű többség dönt.

A Borászok barátja 2014-es jelöltjei

1. Alkonyi László: Agrármérnök, borszakíró. Főszerkesztője és alapítója volt a Borbarát Magazinnak. „Tokaj – A szabadság bora”, Micheal Broadbent, angol boríró szerint a világ valaha írt 10 legjobb borkönyvének egyike.

2. Ambrus Lajos: József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine kiváló vendégszerzője.

3. Bányai Gábor Botond: A Borigo Magazin kiadóigazgatója és főszerkesztője, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának volt tagja.

4. Isabelle Legeron: A Travel Channel francia műsorvezetője. Számos alkalommal járt hazánkban, a magyar borok jó ismerője és kedvelője, több műsort készített a témában. Az egyetlen francia nő, aki birtokolja a Master of Wine címet

5. Dr. Mészáros Gabriella: Az 1991-ben alapított Borkollégium oktatási központ vezetője és vezető előadója, nemzetközi tanácsadó, borszakíró, egyéni korrepetitor az első nemzetközi borakadémikus Magyarországon