Becsült olvasási idő: 0 perc
Stratégiai megállapodás az FM és a Magosz között

A kisgazdaságok felé nyitást segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által múlt pénteken kötött stratégiai együttműködés - mondta Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az államtitkár kifejtette, hogy az együttműködés régebbi, mint a megállapodás. Elmondta azt is, hogy a kormány célja a kisüzemek 80 százalékos arányának a megteremtése, így az, hogy a nagyüzemek csak 20 százalékot képviseljenek az ágazat termelésében.

A támogatások lehívása jelenleg fordított arányt mutat, 20 százalék jut csak a kisüzemekre - tette hozzá Nagy István.

A területalapú támogatásról pedig úgy vélekedett, hogy miután 1200 hektár felett ez nem jár, a nagyüzemeknél felszabaduló 20 milliárd forintot pályázati úton osztják el a kisgazdaságok között. Ehhez azonban ez utóbbiak tőkeerejét kell növelni, hogy elő tudják teremteni a szükséges önrészt - mondta.