Újabb állomásához érkezett a Tesco-Global Áruházak Zrt. új, országos szemléletváltó programja, a Sulirajongó, amely egészségtudatos iskolai rendezvények megvalósítására buzdít. A kezdeményezéshez a határidő lezárultáig közel 800 iskola csatlakozott, az ország minden pontjáról. A Sulirajongó program január közepén indult, és elsősorban a 6-14 éves gyermekek és családjaik figyelmét kívánja ráirányítani az egészséges életmód fontosságára, különös tekintettel a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás előnyeire.
Katus Attila szerint ez az időszak különös odafigyelést igényel, hiszen télen szívesebben kucorodunk be a lakásba, a számítógép elé, ráadásul a sötét, hosszú estéken a nassolnivaló is könnyebben fogy. Kevesebbet mozgunk, és többet is eszünk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége lenne.
Nem véletlen tehát, hogy a program fókusza februárban az egészséges táplálkozásra irányul; a pályázó iskolák diákjainak minél több társukat kell egészséges étkezésre buzdítani. Március a rendszeres mozgás jegyében zajlik majd, ekkor kerül sor a SuliMozdító eseményekre.
A program a közösségépítésnek és a kreativitásnak is teret ad, hiszen a feladatokat
egyrészt az iskolatársak és szülők aktív részvételével kell megvalósítani, másrészt a Sulirajongó weboldalára feltöltött frappáns videóklipek a Tesco vásárlóinak szavazataiért is versengenek. A tét nem csekély, hiszen a legtöbb szavazatot összegyűjtő iskolák között összesen 10 millió forintnyi nyeremény talál majd gazdára.
Szavazni április 5-ig lehet, az eredményhirdetésre április 11-én kerül sor.
Kiss Norbert, az EMMI Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is örömmel fogadta az iskolások meghívását és a rögtönzött tornaórán való aktív részvételt követően hangsúlyozta:
„Az elhízás már gyerekkorban is súlyos egészségügyi kockázat, tenni ellene mozgással és egészséges táplálkozással együttesen lehet, így szívesen csatlakozunk olyan oktató jellegű és közösségépítő programokhoz, melyek nagyban hozzájárulnak a gyerekek egészségtudatos szemléletmódjának kialakításához.”
„Szeretnénk leszámolni azzal a sztereotípiával, hogy hipermarketekben csak egészségtelen ételeket vásárolhatunk” – mondta el Varró Balázs, a Tesco kommunikációs vezetője. „Vásárlóink számára adott a választás lehetősége, a mi felelősségünk pedig az, hogy megmutassuk nekik, mely élelmiszerek járulnak hozzá, hogy egészségesebbek, fittebbek legyenek, ezek pedig széles választékban elérhetők áruházainkban.”
A rendhagyó program során kiderült, hogy az egészséges életvezetés nem is annyira
bonyolult és kivitelezhetetlen; a gyerekek szemmel láthatóan szívesen mozognak, és nem idegenkednek az új és egészséges ízekkel való kísérletezéstől sem. Az már biztos, hogy a Sulirajongók tábora egyre nő és a programnak köszönhetően több ezer kisdiák és családja kap kézhez a mindennapokban is használható és az egészségtudatos életmódot támogató tippeket, ötleteket.

